A Browns különleges dolgot vitt véghez idén, ugyanis négy kezdő irányítóval is sikerült meccset nyernie: Deshaun Watsonnal, PJ Walkerrel, Dorian Thompson-Robinsonnal és Joe Flaccóval. Most a Vikings is arra készül, hogy ezt megtegye.
Hárommal már megvannak, hiszen Kirk Cousins, Jaren Hall és Joshua Dobbs is elkönyvelhetett magának egy győzelmet, habár Hall kezdő meccsén hamar be kellett állnia Dobbsnak, így nem a legigazságosabb előbbinek írni a W-t, de így működik az NFL rendszere. Ma este pedig Nick Mullens lesz a kezdő a Bengals ellen, így a lehetőség megvan a csapat számára, hogy megcsinálja, amit a Browns is megtett már.
Az idei szezon egyrészt a csereirányítókról szól, hiszen már 55 QB-t láttunk a kezdőben idén ligaszerte. A Giants egyébként képes volt három irányítóval meccset nyerni ebben a szezonban (ami azért is érdekes, mert összesen öt győzelmük van, ráadásul ebből hármat Tommy DeVito tud felmutatni). Kettő QB-val pedig tudott már meccset nyerni a Cardinals, a Bears, a Bengals, a Colts, a Raiders, a Patriots, a Titans és a Jets (habár utóbbinál is előjön Hall esete, hogy Aaron Rodgersnek beírtak egy győzelmet, pedig csak négy snapet volt fenn a pályán).
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások