Az újonc Will Levis bokája megsérült az előző fordulóban, így nem biztos, hogy tudja vállalni a játékot a 16. fordulóban, szerdán nem is edzett. Amennyibben a legrosszabb bekövetkezik, úgy a főedző Mike Vrabel állítása szerint a szezon elején még első számú Ryan Tannehill lesz a Titans kezdő irányítója.
A Titans számára a szezon érdemi része már véget ért, nincs reális esélye a rájátszásra. A csapat így megtehetné, hogy pihenteti Levist és Malik Willist teszi a kezdőbe, akivel kis túlzással esélytelen a győzelem és így még véletlenül sem lehetne rontani a draft pozíción. Vrabel mentalitásába viszont ez nem igazán fér bele, a lehető legjobb felállást fogja kiküldeni a pályára, QB poszton pedig Levis után egyértelműen Tannehill képviseli a legmagasabb minőséget.
A 35 éves veterán az idény elején kezdő volt, de a hatodik fordulóban megsérült, majd Levis végleg kiszorította a kezdőből. Ez idő alatt 1128 yardot passzalt két TD-vel hat INT mellett, bár annál bőven jobban játszott, mint amire a számai alapján gondolhatunk.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
Legutóbbi hozzászólások