Idén három edzőt is menesztettek szezon közben, azonban Fekete Hétfő még csak bő egy hét múlva érkezik, amikor még több főedző vesztheti el az állását. Most Ian Rapoport és Tom Pelissero pakolt össze egy HC-kkal foglalkozó csomagot, ahol – amellett, hogy Ron Rivera minden bizonnyal lapátra került – leírták, hogy a Falconsnál, a Saintsnél és a Bearsnél sem várhatók jelen állás szerint változások.
Úgy fogalmaztak, hogy “meglepetés lenne”, ha kirúgnák Arthur Smith-t Atlantában. Azonban azt hozzáteszik, hogy Arthur Blank tulajdonos nem zárta ki a változásokat egy korábbi interjújában, ahol úgy fogalmazott, hogy “van még két meccs, majd utána meglátjuk”. Szóval kizárni sem lehet Smith menesztését és sok múlhat azon, milyen teljesítményt raknak össze az utolsó két fordulóban.
New Orleansban hasonló a helyzet, bár ott tán még pozitívabbnak tűntek az NFL Media insiderei, hogy Allen marad állásában a harmadik évére is. A támadóoldalon viszont könnyen lehetnek változások a szezon lezárultával.
Chicagóban talán a legérdekesebb a helyzet, ugyanis nagyon jó hajrát produkál a Bears és sokáig lefutottnak tűnhetett Matt Eberflus menesztése, azonban most egyáltalán nem ez. Lehetne indokolni a kirúgást, hogy egy potenciális 1/1-es irányító mellé hozhatnának egy új HC-t is, hogy minden összeálljon és mindenki egyetértésben legyen (új elnöke is van a csapatnak), azonban a megtartása mellett sem nehéz érvelni úgy, hogy a csapat az utóbbi hat meccséből négyet, az utóbbi négyből hármat megnyert, a védelme pedig simán top10-es szinten teljesít Montez Sweat megszerzése óta. Az esetében is fontos lesz az utolsó két meccs, ha itt is sikerül pozitív képet festenie a csapatnak, akkor úgy tűnik megtarthatja állását Eberflus.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások