A Cowboys nagyon csúnyán kikapott a Packerstől vasárnap este, az újabb csalódást keltő rájátszás szereplés után pedig a legtöbben azt találgatják, hogy mikor vágja ki Jerry Jones a főedző Mike McCarthyt. A csapat tulajdonosa a meccs után megkerülte a kérdést, az irányító Dak Prescott viszont kiállt a HC mellett.
“Szar voltam ma este. Ez a helyzet. A meccs végén összekaptuk magunkat, de ez már nem számított. Ami pedig a mestert illeti, szerintem nagyszerű munkát végzett az ittléte alatt. A csapat miatta tart ott, ahol. Hogy mi lesz vele, azt nem tudom, de ha az ő állása veszélyben van, akkor az enyém is”
– mondta a veterán QB.
Abban Prescottnak igaza van, hogy ő sem játszott jól, ugyanis a 403 yardja és három TD-je mellett kétszer is eladta a labdát, amiből 13 pontot szerzett a Packers, ráadásul a yardjai nagy része már a Packers cseréi ellen jött a garbage time-ban. Ezzel együtt a csúfos vereség egyértelműen McCarthy és stábjának a sara: hiába szerzett sorozatban harmadszor is 12 győzelmet az alapszakaszban, a rájátszásban 1-3-as a mérlege és még csak közel sem volt a Super Bowlhoz. Egy ennyire tehetséges kerettel pedig az lenne a cél.
Úgyhogy jó esély van arra, hogy menesztik, a pletykák/találgatások pedig már be is indultak, hogy vajon Jerry Jones meg akarja-e szerezni Bill Belichicket.
Legfrissebb cikkeink
- A Chiefs az egy labdabirtoklásos győzelmek királya
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
“A csapat miatta tart ott, ahol”
Na ez most szidás vagy dícséret? ;) A meccsbe mindenesetre egyáltalán nem tudott belenyúlni, Andy Reid szokott ilyen szánalmasan, tanácstalanul hápogva állni az oldalvonalnál, ha nagy gebasz van, de ő azért ekkora pofonokba nem szokott beleszaladni.
A gyakorlat és az évek…
kapott ki ő a szezon utolsó meccsén 24-0-ra a Kovbojztól, amivel bukták a harmadik kiemelést, hogy a wild cardon egy hősies 34-14-gyel menjenek haza szintén Dallasból… csak az még az Iggles élén volt.
Nem látom és nem is láttam soha, hogy miért kell McCartyt ennyire piszkálni. Kb a legtöbb cikkben a meccsek alatt is a kinevezése óta folyamatosan a forró széken ül.
Csak összehasonlításképpen a Jason Garrett 9,5 évet ült a kispadon, alapszakaszban 85-67 volt a csapat, ami 56%-os mérleg, 3(!) PO részvétel, 2GY-3V.
McCarty a negyedik szezonját nyomta:
alapszakasz 42-25, ami 62,7%, 3 PO részvétel, 1GY-3V.
Vagyis McCarty alatt átlag szezononként 1 meccsel többet nyert a csapat.
Szóval semmivel sem rosszabb mint a tapsolós, de kétségtelenül nem is sokkal jobb.
A megfejtésem az, hogy nem rúgják ki, csak ha esetleg BB-t tudnák leültetni a helyére, vagy esetleg McVay-t. Valakit, aki nagyot szól.
De hát pont ez volt annak idején a fő kritika, mikor kinevezték Garrett helyére, hogy semmivel sem lesz jobb, és lám.
A tapsikolós szakértette tegnap az első meccset. Ha nem tudod, tanítod ;)
Szerintetek komolyan el bírná viselni BB JJ-t? És fordítva?
Szerintem ők nagyon is el tudnák viselni egymást. Jerry kéjes örömmel nézné végig minden edzését a csapatnak. :D
Az, hogy a játékosok el tudnák e viselni a JJ-BB kettőst már inkább kérdés?
Azt azért elnézném, amikor BB közli JJ-vel, hogy do your job.
Ma őt elnézve szerintem Jerry már nem viszi sokáig az ügyeket. Ne legyen igazam.
Szerintem ezt a vereséget nem lehet teljesen a McChartyra tolni.
1. Jó volt az ellenfél. Klasszis az edzé, Love egyre inkább emlékeztet a fiatal Rodgersre, a futás zswniálisan megy. Ha ehhez a védelmed szállít 13 extra pontot, akkor nehéz nyerni ez ellen a GB ellen.
2. Dak Lamb kapcsolat nem működött a meccs döntő részében. Ez volt az alfája és omegája a Dallasnak, a tövviek bár küzsöttek ezt képtelenek voltak pótolni.
3. Dak nem játsuott jól, tényleg elf szar vilr,
4. Dan Quinn. Ezt nem részletezem, remélem átgondolják, hol lesz HC.
Úgyhogy van sara ebben kudarcnam bőveb a HC-nak, de ez a meccs messze nem csak rajta ment el. A három egymást követő po-ban mindössze 1 győzelem az, ami bizony elgondolkodtató. 26 év óta nem sikerült kettőt nyerni egy rájátszásaban, és ez McCadfhyvaé sem akar összejönni, akármilyen jól is néz ki a csapat az idényben.
“3. Dak nem játsuott jól, tényleg elf szar vilr,”
Értem én, hogy telón és gyorsan írtad, a többi tucatnyi elírást sikerült is dekódolnom, de az “elf szar vilr” nincs meg. Tolkien szövegre tippelnék, talán :)
Az alapszakasz űrszámai becsapòsak,az O és a D is egydimenziòs.
DanQuinnt ha nem megy el magától akkor is ki kellene rúgni,volt néhány pofon már az alapszakasz alatt is ami rámutatott a gyengeségeikre,én nem lepődtem meg ezen a vereségen.
Nem tudtam komolyan venni őket, ahogy a Miamit sem ..
Prescottot elkell felejtni. Itt az ideje a Lance timenak😃 csávó mint MVP azon hangosan nevettem egész szezonban, amint értelmes ellenfél vagy komoly téttel bíró meccs van úgy áll földbe mint… Felmerül a kérdés hogy jobbat hogyan találsz mert reménytelen de az is hogy vele valaha playoff menetelés lesz. Kitömni semmiképp nem szabad!
Tömör válasz a címre: Igen!
Ha én lennék Jerry, akkor már nem. :D