Kenny Pickettnek volt egy kisebb bokasérülése a szezon második felében, a helyén pedig előbb Mitch Trubisky, majd Mason Rudolph kapott szerepet. Utóbbi pedig olyan jól játszott, hogy Pickett még akkor sem kapta vissza a kezdőt, amikor teljesen felépült. Ezek után talán meglepő, hogy mégis ő számít a csapat első számú irányítójának – legalábbis jelenleg.
“Értékelem azt az igyekezetet, amit Pickett mutatott és alig várom, hogy tovább dolgozzunk együtt. Úgy kezdjük a 2024-es szezont, hogy ő lesz az elő számú QB a rosteren, de természetesen ahogy másnak, úgy neki is meg kell küzdeni a helyéért”
– mondta a főedző Mike Tomlin (via PFT).
Pickettnek akadtak jó meccsei tavaly, de 13 mérkőzésen csak egyszer passzolt 250 yardnál többet az idényben (278), ahogy a hat TD-je és négy INT-je sem túl erős. Mitch Trubiskynál egyértelműen jobb teljesítményt nyújtott, de Mason Rudolph – akinek lejár a szerződése – már más kérdés, ami azért sokat elmond a korábbi első körös irányító értékéről. Izgalmas lesz látni, milyen irányba mozdul majd el a gárda.
Lejáró szerződések, kivágások, cserék – milyen lehet a 2024-es QB-piac?
Tomlin egyébként azt is elmondta a tegnapi sajtótájékoztatóján, hogy külsős támadókoordinátort fog keresni a következő napokban, hetekben, aminek – a Pickett-hírrel ellentétben – valószínűleg minden Steelers-szurkoló örül.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
Legutóbbi hozzászólások