A tavalyi holtszezonban még senki sem tudta, mi lehet Jordan Love-ból. Az ötödik éves opció és egy hosszútávú megoldás helyett így a Packers két évre állapodott meg egy egész olcsó szerződésben a korábbi első körössel, aki viszont annyira jól teljesített első kezdő évében, hogy Adam Schefter információi szerint idén új szerződést kaphat, amivel a liga egyik legjobban fizetett irányítója lehet.
Technikailag Love-val nem lehet hosszabbítani májusig, ugyanis egy évnek el kell telnie két szerződéshosszabbítás közt, de utána le akarják kötni hosszú távra, hogy biztosan ne hagyja el Green Bayt. A 25 éves irányító a szezon második felében minden fontos statisztikai mutatót vizsgálva a top5-ben végzett, élmény volt nézni vele a támadósort. Persze ez még kicsi mintának számít, hogy teljesen biztosat mondhassunk róla, de az egyértelmű, hogy nagyon jól nézett ki és abszolút pozitívak a kilátásai.
A Packersnek nem feltétlen érdemes várnia, hiszen még egy ilyen szezonnal sokkal-sokkal többe kerülne, ráadásul a fizetési sapkában is jól járna a franchise egy hosszabbítással, hiszen a szerződés elején le lehet még osztani a terheket, és ebbe beletartozna a jövő évi élő kontraktusa is, ami lejjebb vinné az egész átlagot. Persze hogy ez az átlag pontosan mit jelent, az jó kérdés. Azért az a kicsi minta miatt meglepő lenne, ha a Joe Burrow, Lamar Jackson, Justin Herbert féle évi 50+ milliót verdesné a szerződés, de 40-45 millió alatt meg Love részéről nem lenne sok értelme semmit aláírni (viszonyításképp Daniel Jones 40 milliót keres, Kyler Murray és Deshaun Watson 46 milliót).
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
Inkább várjanak 1 évet és legyen drágább mint most adnak neki egy nagy dealt aztán azt nyögik évekig
így van! A sapkával – az utána következő évek előre felélésével is kéne törődni, mert ha túl sokat visz el a pénzből, nem jut annyi hosszabbítani másokkal és megtartani a csapat egy részét (‘tom, sok a fiatal még kis pénzért, de ez is benn van a pakliban)
1/26
1/1-es ? 😅
nagyon késő volt már :D első köröst akartam :D
Lassan már mindenki az lesz! 🤣
Volt pár jó meccse de nekem 45 millát nem ér a csávó. Nehogy úgy járjanak mint a Giants Jonessal.
A Giantsnél csak szeretnének ekkora hibát mint Jordan Love..XD