Az Eagles védelme a szezon első felében is legfeljebb közepes volt, a második felére pedig teljesen összeomlott és bizonyos mutatókban a liga legrosszabbja volt. Így tehát nyilvánvaló volt, hogy a felelősöknek mennie kell, szóval kirúgták a védőkoordinátor Sean Desait és nem hosszabbítanak a védőhívásokat átvevő Matt Patriciával sem – számolt be az NFL Media.
Desai kapcsán a Bills-49ers-Cowboys trió elleni teljesítmény után telt be a pohár, miután a defense 109 pontot és 1355 yardot engedett ezeken a találkozókon. Ezután adták át a védelem irányítását Patriciának (aki nem kapott hivatalosan koordinátori titulust), azonban a jóval könnyebb sorsolás során sikerült még rosszabb teljesítményt nyújtani és konkrétan nevetség tárgyává válni.
Távozásukkal megnyílik a lehetőség egy új szemlélet bevezetésére a csapatnál, az elsődleges hírek szerint pedig ott lesz a jelöltek közt a Giantstől távozó Wink Martindale és a Falconstól távozó Ryan Nielsen is.
Érdekességképp pedig álljon itt Tom Pelissero tweetje, amiben az áll, hogy top koordinátori jelölt lesz Patricia. Ennél nyilvánvalóbban nem lehetne tudatni a világgal, hogy ez a tweet szinte egy az egyben Patricia ügynökétől érkezett.
#Eagles senior defensive assistant Matt Patricia is not under contract and plans to explore other opportunities, sources tell me and @RapSheet.
Patricia took on play-calling last month under difficult circumstances, running someone else’s scheme with a depleted unit. He’ll be a…
— Tom Pelissero (@TomPelissero) January 22, 2024
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
Legutóbbi hozzászólások