Bill Belichick távozása után külön GM-et nem nevezett ki a Patriots, így nem lehetett tudni, hogy Eliot Wolf (eddigi játékosmegfigyelésért felelős igazgató), vagy mondjuk Matt Groh (eddigi játékosszemélyzetért felelős igazgató) viszi majd a show-t a csapatnál, esetleg valami más struktúrát akarnak alkalmazni. Múltkor rávilágítottunk arra, hogy a Patriotsnál a legtöbb edzői lépés visszavezethető Wolfhoz, és most az NFL Media is arról számolt be, hogy ő lesz a felelős az 53 fős keret összerakásáért (persze Jerod Mayo főedzővel együtt dolgozva).
Groh az egyetemi játékosmegfigyelésért lesz felelős, illetve a harmadik fontos front office tag Pat Stewart mindenben szerepet vállal majd. Emellett egy új arc, Alonzo Highsmith is csatlakozott a stábhoz, aki szintén dolgozott együtt Wolffal a Packersnél (azóta a Brownsnál, a Seahawksnál és a Florida egyetemen voltak komoly állásai a front office-ban). Mindannyiuknak fontos szerepe lesz, de Wolf számít főnöknek köztük.
Belichick menesztése után Robert Kraft tulajdonos úgy fogalmazott a general manageri feladatokat illetően, hogy megnézik házon belül mi a helyzet, és ha szükséges, akkor házon kívül is körbenéznek majd. Értelemszerűen most Wolfot állították a szervezet élére, aztán majd kiderül, mennyire működik a dolog.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
- Megint kreatívak voltak a csapatok a menetrendjük bejelentésével
- Íme az NFL teljes 2024-es menetrendje
- Mostantól a Netflix közvetíti a karácsonyi meccseket
- A Giants főszereplésével jön a Hard Knocks holtszezon sorozata!
- BREAKING: Kijött az idei európai meccsek listája!
- Újra elérhető az FK!+, mutatjuk a részleteket
- Az idei lesz Rodney McLeod utolsó szezonja
Legutóbbi hozzászólások