Folytatjuk szabadügynökpiac felvezető sorozatunkat, ahol most azokról a játékosokról lesz szó, akik várhatóan bankot fognak robbantani, de nem biztos hogy meghálálják a bizalmat.
Akik a nevük miatt kaphatják meg a nagy pénzt
Leonard Williams, iDL
Williams a tavalyi év cserehatáridejekor került át a Seahawks csapatához azzal a céllal, hogy a belső védőfalban fellendítse a passzsiettetést. Ez hellyel közzel sikerült is, ennek köszönhetően pedig elég nagy előnyben lesz a csapattal szemben a tárgyalásokkor.
Félreértés ne essék Williams egy jó játékos, de nem tartozik a közvetlen elitbe. Idén 54 nyomásig jutott, ami a 12. legtöbb volt a poszton és az elmúlt három szezonjának egyikén sem tudott a legjobb tízbe kerülni. Ami viszont még ennél is nagyobb probléma, hogy futás ellen, ahol a karrierje elején kimagasló volt, most elég közepes. Idén több mint minden tizedik szerelési kísérletét elrontja és kicsit súlytalan a blokkokon is, nem tudja úgy behorpasztani a lyukakat, mint régen.
Ráadásul már a tizedik évét tapossa a ligában, ami részben előny a rutin miatt, de nehéz lenne azt mondani, hogy tőle még fejlődést vagy ugrást lehetne várni. Nem fog már a legjobbak közé tartozni, jó esetben egy stabil kezdő marad, aki eddig is volt.
Viszont mivel csere keretében érkezett és rajta kívül nincs épkézláb belső védőfalembere a csapatnak, így valószínűleg a szerződése inkább a top5 belső védőfalemberéhez húz majd mint top10-en kívül.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások