Pár napja már lehet osztogatni franchise tageket, azonban nem szokás ilyen korán még megtenni ezeket, inkább a március 5-i határidőhöz közeledve. A Bengals azonban nem lacafacázott és rátette a taget az elkapó Tee Higginsre – számolt be az NFL Media. A WR így egy évre teljesen garantált $21,86 milliót fog keresni. Legalábbis jelen állás szerint.
Ugyanis a franchise tag kiosztása még nem feltétlen végleges. Három út lehetséges. Egyrészt maradhat minden így, Higgins a tag alatt fog játszani és jövőre szabadügynök lesz. Másrészt a felek július 15-ig kialkudhatnak egy hosszabb távú szerződést, így több évre megállapodva a folytatásról – voltak ilyen hangok is az utóbbi napokban, a fizetési plafon brutális emelkedése pedig segít ezen. Harmadrészt pedig elcserélhetik az elkapót a taggel együtt valahová (Panthers?), ahol utána megadják neki a nagy szerződést, a Bengals pedig kap valami jó kis draft cetlit (mondjuk egy második kört).
Mindenesetre jelen állás szerint a Bengals még egyben tartja a ligaelit WR-duóját egy évre. Az a nagy kérdés, hogy mennyire lehet fenntartani Higgins és Ja’Marr Chase fizetését majd egymás mellett, ugyanis Chase minden bizonnyal rekord(közeli) összeget szeretne magának.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások