A Jetsnek idén a támadófal az első számú prioritás: mindenképp meg kell erősíteni az egységet Aaron Rodgers előtt, ha sikereket akarnak elérni. Nos, most épp gyengítik a falat, ugyanis kivágták a két évvel ezelőtt nagy pénzért igazolt guard Laken Tomlinsont – írja Jeremy Fowler.
A Jets $8,1 milliót spórol ezzel a lépéssel, azonban be kell nyelniük $10,71 millió halott pénzt is utána. A most 32 éves Tomlinson nagyon strapabíró, hiszen az utóbbi 114 meccsen mind kezdőként lépett pályára, ebből a Jetsben 34-szer. A játéka azonban nem szolgálta meg a fizetését. A 49ersben volt egy berobbanó éve, ezután kapott nagy gázsit a Jetstől, viszont a formát nem tudta átmenteni New Yorkba, talán a másik rendszer miatt.
Ezzel a lépéssel azonban még több kérdőjel van a Jets támadófalában, mert ugyan Tomlinson nem szolgálta meg az árát, azért katasztrófa sem volt. Így viszont csak két biztos pontja van a falnak, egyrészt Alijah Vera-Tucker, másrészt a most másodéves center Joe Tippmann, de egyelőre utóbbi még nem a játéka miatt. Szóval kellene két tackle és egy guard is a szezon kezdete előtt, plusz egy jó csere guard arra az esetre, ha valaki megsérülne (Vera-Tucker tud tackle-t is játszani, ezért kellene inkább belülre valaki).
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
Legutóbbi hozzászólások