A Panthers a Combine alatt tájékoztatta a pass rusher Brian Burnst és képviseletét, hogy nem folytatják a szerződéses tárgyalásokat vele a szabadügynök-piac nyitása előtt – számolt be Josina Anderson. Ezt azt jelentheti, hogy a holnapi határidő előtt rá fogják tenni a franchise taget.
A Carolina nagyon félremenedzselte a Burns-ügyet, hiszen másfél éve két első körös pickért cserélhették volna el a Ramshez. Erre azonban nemet mondtak, megadva minden alkupozíciót a pass rushernek a szerződéses tárgyalásoknál. Hiszen ha ilyen sokra tartják, hogy két első körért sem adják el, akkor olyan magasra kell értékelniük, hogy top fizetést adjanak neki. Ez viszont már a második holtszezon, hogy nem sikerül megegyezniük a feleknek.
Idő persze még mindig van tető alá hozni egy egyezséget, de a tárgyalások berekesztése nem jó jel. Van esély tehát arra, hogy a Panthers megpróbálja elcserélni a 2019-ben 1/16-ra kiválasztott védőt a franchise taggel együtt. Ha így lesz, most már szinte biztosan nem kapnak megint két első kört, de egy első kört plusz valami közepes cetlit még talán bezsebelhetnek valakitől (talán épp a Ramstől).
A franchise tag egyébként $22,8 millióba kerülne idén, Burns pedig állítólag évi $30 millió körüli hosszabbítást szeretne, míg a Panthers ajánlata évi $27 millió körül mozog.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások