A Seahawks komoly pénzfelszabadításba kezdett, ugyanis kivágta a két kezdő safetyjét, Jamal Adamst és Quandre Diggst, illetve a tight end Will Disslyt. Ezzel minimum 24 millió dollárt szabadított fel a gárda (Adams esetében egy post-june cut is elképzelhető, ebben az esetben 6 millió dollár helyett 16 milliót spórolna a Seahawks idén, cserébe viszont jövőre is maradna utána 10 millió dollár halott pénz).
Adams az elmúlt évek egyik legnagyobb bustja volt. A Seahawks két első- és egy harmadik körös cetlit áldozott fel érte, majd adott neki egy évi 17,5 millió dolláros szerződést. A Jetsben még elit szinten teljesítő védő első idénye az új csapatában ugyan nem volt rossz, a második viszont borzalmas lett, az elmúlt két szezonban pedig összesen csak 10 meccsen lépett pályára (sérülések miatt négy év alatt összesen 33 mérkőzést hagyott ki).
Diggs már egy sikeresebb történet. 2018-tól erősítette a Seahawkst és a tavalyi szezont leszámítva végig átlag feletti szinten teljesített. Ő akár maradhatott is volna, ha kicsit jobb a csapat anyagi helyzete, pláne hogy így elég vékony lett a poszt. Ami pedig Disslyt illeti: a támadót a Seahawks draftolta a 2018-as draft negyedik körében, a legjobb évében 349 yardot és három TD-t szerzett, vagyis a hiányát nem nagyon fogja megérezni az offense.
Legfrissebb cikkeink
- Súlyos sérülést szedett össze Tank Dell
- Kik okozhatnak meglepetést a rájátszásban?
- A Chiefs legyőzhetetlen, a Ravens pedig megtörte az átkot
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”