Bejöttek a pletykák, a Steelers elcserélte az elkapó Diontae Johnsont és egy hetedik körös picket a Panthersszel a corner Donte Jacksonért és egy egy hatodik körös cetliért.
Johnson egy átlagon felüli elkapó, aki képes gyenge irányítókkal is jó teljesítményre. Még mindig csak 27 éves, pedig már öt éve a ligában van, karrierje során 411 elkapásból 4562 yardot és 27 TD-t szerzett, illetve kétszer lépte át az 1000 yardos határt. A legnagyobb probléma vele, hogy nem egy könnyű személyiség, ez volt az egyik fő ok a csere mellett. A Panthersnek viszont nagyon kellett egy minőségi célpont, így ezt bőven be lehetett vállalni.
Donte Jackson is hasonló cipőben jár, tőle is szabadulni akart a Panthers. Ő sem egy rossz játékos, de tavaly kifejezetten rossz éve volt, négy TD-t engedett INT nélkül és átlag 111,1-es passer ratinggel vették célba. Ennél azért jobb játékos, pláne egy jobb rendszerben, a Steelersnek pedig még így is előrelépést jelent.
A cserével egyébként a Pittsburgh összesen 4 millió dollárt szabadított fel (10 milliót spórolt Johnsonon és 6 millióba kerül majd Jackson), a Panthers cap space-e pedig ugyanennyivel fog csökkenni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Még mindig nem lehet megvenni Marvin Harrison Jr. mezét
- Hivatalosan is megvan a Patriots új de facto GM-e
- Elindul az építkezés – Chargers draftértékelő
- Red flagek és sokoldalúság – Colts draftértékelő
- Korábbi első körös pass rushert igazolt a Chargers
- 3-4 hónapos kihagyás vár a Commanders második körös védőfalemberére
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások