Amikor a Chiefs rátette a franchise taget a cornerback L’Jarius Sneedre, várható volt, hogy el fogják cserélni. Ez pedig most meg is történt, ugyanis a védő a Tennessee Titanshez került. Az ellenérték pedig mindössze egy 2025-ös harmadik körös pick, illetve a felek picket cserélnek az idei 7. körben – írja Adam Schefter.
Jordan Schultz pedig arról is beszámolt, hogy a játékos meg is állapodott egy hosszabbításról, aminek értelmében Sneed négy év alatt $76 milliót kereshet, amiből $55 millió valamilyen formában garantált. Ezzel a 8. legjobban fizetett játékos lett a posztján. Jaylon Johnson pontosan ugyanennyiért hosszabbított idén Chicagóban.
A 27 éves cornernek remek szezonja volt tavaly, utazott az ellenfelek első számú elkapóival és mindössze egy meccsen adott fel kettőnél több elkapást ellenük (Davante Adams ellen), touchdownt pedig egyáltalán nem engedett az egész alapszakaszban. A liga egyik legjobbja a posztján.
A Chiefs részéről érdekes, hogy ennyiért hagyták elmenni, hiszen ha nem tesznek rá franchise taget idén, akkor is kaptak volna érte egy 2025-ös harmadik körös kompenzációs picket, szóval ehhez a kiindulóponthoz képest alig kaptak többet. Vagy ha idén játszik a tag alatt, akkor 2026-ra kaphattak volna egy harmadik körös kompenzációs picket plusz egy szezon játékkal. A jelek szerint viszont kellett nekik a pénz és a cap space.
A Titans mindeközben komoly költekezésbe fogott idén, hogy megerősítse a keretét. Az évek óta szenvedő CB-sort újraalakították, Sneed mellett ugyanis leigazolták Chidobe Awuzie-t is, így teljesen új szélső duóval állnak majd fel – a slotban pedig ott lesz Roger McCreary. Rajtuk kívül nagy pénzt adtak az elkapó Calvin Ridley-nek, a futó Tony Pollardnak, a center Lloyd Cushenberrynek és a linebacker Kenneth Murray-nek.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások