A Lions benyújtott egy javaslatot, miszerint ha egy csapatnak a kettőből az egyik challenge lehetősége sikeres, akkor kaphasson egy harmadik piros zászlót is. Az NFL tulajdonosai pedig tegnap elfogadták ezt a javaslatot, így mostantól erre lehetőségük lesz a főedzőknek. Eddig csak akkor kaphattak egy harmadik challenge-et, ha előtte mindkettő sikeres volt.
Ugyan a challenge-ek száma egyre kevesebb az NFL-ben, hiszen rengeteg minden automatikusan visszanézhető, azért néha-néha előfordul, hogy egy csapat többször is megkérdőjelez egy pályán hozott döntést egy meccs alatt. Néha-néha az is előfordul, hogy szükség lenne egy harmadik piros zászlóra, ám ez nem állt a csapatok rendelkezésére, csak ha kettő sikeres challenge-ük volt már, ami szinte sosem fordult elő (bár példa erre is volt már).
Logikus döntés volt a tulajoktól kicsit lazítani a szabályon, hiszen csak ritka esetekben fog ez előfordulni, de amikor igen, akkor tényleg indokolt, hasznos. És nem mellesleg ez minden csapatnak segítség, így a tulajok érdekében állt igennel szavazni.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
- Pénzfeldobással döntött a Raiders, hogy kit válasszon az első körben?
- Az NFL-ben elkapóként megbukott, most profi kosarasnak állt
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
Legutóbbi hozzászólások