Az NFL a karácsony felett is át akarja venni a hatalmat. Korábban ez főleg az NBA terepe volt az USA-ban, azonban az utóbbi években hétvégére esett a decemberi ünnep, így amerikaifutball-mérkőzéseket is rendeztek ekkor. A nézettség pedig az egekben volt, úgyhogy Roger Goodellék úgy döntöttek, hogy idén megnyomják a karácsonyt még akkor is, ha az a hét közepére esik.
Az NFL bejelentette, hogy idén december 25-én, tehát karácsony napján két mérkőzést is rendeznek majd. Várhatóan ezek nem esti, hanem délutáni meccsek lesznek amerikai idő szerint. Ennek oka, hogy tavaly a magyar idő szerinti 19 órás meccs volt a legnézettebb, majd a 22:30-as következett, és a legkevesebben a szuperrangadó Ravens-49erst nézték, ami az esti sávban, tehát magyar idő szerint hajnalban volt (bár még ezt is nagyon sokan követték).
Korábban úgy gondolta az NFL, hogy nincs értelme kedden vagy szerdán meccset játszani karácsony miatt, de ezek a nézőszámok megváltoztatták a gondolkodásukat. Persze ez a játékosoknak biztos nem tetszik majd, és nem csak azért, mert nem tölthetik a családjukkal a karácsonyt, hanem mert nagyon kevés pihenőjük lesz két találkozó között.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- A Patriots támadófalemberének közel halálos kimenetelű maláriája volt tavaly
- A sorsfordítás elmaradt – Bills draftértékelő
- Tipikus saintses draft, egy kis csavarral – Saints draftértékelő
- Most bántalmazás miatt nyomoznak Rashee Rice kapcsán
- A Titans igazolta le Tyler Boydot, a legjobb elérhető elkapót
- Jövő héten jön a 2024-es szezon menetrendje!
- A Patriots elkezdte keresni az új general managerét
- A Vikings elbénázhatta a kompenzációs pickek taktikáját – sokba kerülhet a hiba
- Így nézhetnek ki a jövő évi kompenzációs pickek – a Dolphins jár a legjobban
- A Raiders erősíti a támadósorát, visszavonult Duke Johnson
- Nem azért rossz, amiért gondolod – Falcons draftértékelő
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások