A liga közel egy hónapja osztotta ki a 2024-es kompenzációs pickeket. A legjobban a 49ers járt, ugyanis egy harmadik, egy negyedik, egy ötödik és két hatodik körös cetlit is kapott a gárda, míg sok csapat egyetlen picket sem kapott. A Billsnek is mindössze egy negyedik körös cetli jutott, amivel a GM Brandon Beane szerint a liga kvázi meglopta a franchise-t.
“Meglepett a dolog. Tremaine Edmunds elvesztése után egy harmadik körös pick járt volna, ehelyett csak egy negyedik körös cetlit ítélt nekünk a liga. Még külön egyeztettünk is az illetékesekkel, hogy ezt mégis hogyan sikerült összehozni, ugyanis még az ő számolási módszerükkel is egyértelműen egy harmadik körös picket kellett volna kapnunk. A formula, amit használnak egyszerűen elavult és ennek mi ittuk meg a levét”
– panaszkodott Beane, aki kiemelte, hogy a 49ersszel is kiszúrt az NFL (szerinte Jimmy Garoppolo után a San Franciscónak egy harmadik, és nem egy negyedik körös kompenzáció járt volna).
A kompenzációs draft cetli értékét legfőképpen az aláírt szerződés éves átlagértéke befolyásolja, de korrekciós tételként számít a játékos által pályán töltött snapek százaléka az igazolást követő szezonban, illetve az úgynevezett postseason honors, tehát a Pro Bowl, az első vagy második csapatos All-NFL vagy All-Conference kitüntetés, NFL MVP, stb. mind mind növelik egy kvalifikáló szabadügynökért kapott draft cetli értékét.
Garoppolo a tavalyi piac legnagyobb szerződését kapta, míg Edmunds egy 4 éves, 18 millió dolláros szerződést írt alá a Bearsszel, ami a kvalifikált játékosok között a negyedik legmagasabb átlagértékkel bírt. Konkrétan évi két millióval keresett többet, mint az a Jessie Bates, aki után egy harmadik kört kapott a Bengals. Ugyanakkor itt érdemes megemlíteni, hogy Garoppolo a szezon végére kiszorult a Raiders kezdőjéből, Edmunds pedig nemcsak viszonylag sokat volt sérült, de Batesszel ellentétben sem All-Pro, sem Pro Bowler lett, így összességében korrektnek tűnik a döntés.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Meglep hogy nem nyilvános és előre tudható, pontos képlet.
Vagy csak Beane-t lepte meg hogy mit használtak a számításhoz? Gm létére…