A Steelers idén szerezte meg Justin Fieldset a Bearstől egy csere keretein belül. A csapat ugyanakkor nem különösebben elkötelezett a korábbi első körös irányító iránt, amit jól mutat egyrészt Russell Wilson leigazolása, másrészt az, hogy Adam Schefter információ szerint a gárda nem hívja le Fields ötödik éves opcióját.
Van még fantázia Justin Fieldsben? Íme 5+1 csapat, amely lecsaphat rá tavasszal
A 2020-ban 1/11-es Fields karrierje során soha nem volt Pro Bowler, de mivel kezdőnek számított az előző három szezonban, így a pályán töltött idő miatt az opciója 25,6 millió dollár lenne 2025-re, ráadásul teljesen garantált formában. Ennyit jelen tudásunk szerint egyáltalán nem ér, így érthető, miért nem él a lehetőséggel a Steelers.
A 25 éves irányító karrierje alatt 40 meccsen lépett pályaára, 60 százalékos pontossággal 40 TD-t és 30 INT-t passzolt, illetve mindössze 10-28-as győzelmi mutatót ért el. Az egyetlen, amiben ki tudott emelkedni, az a futójáték volt, a legjobb idényében 1143 yardot szerzett a földön.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások