Connect with us

Érdekességek

Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák

Az idei draft a támadókról szólt, több rekordot is döntöttek az offense játékosok, például hogy az első 14 pick mind támadó volt, illetve hogy az első körben 23 játékost választottak ki a labda ezen oldaláról. Épp ezért nagyon nehéz megjósolni, hogy ki lehet majd az Év Védő Újonca. A fogadóirodák persze már kiadták a várakozásaikat.

A vegas.hu oddsai alapján a Vikings passzsiettetője, Dallas Turner számít favoritnak (5,2-es szorzó), akiért fel is cseréltek a minnesotaiak. A dobogó másik két fokára is pass rusher került, előbb a Coltsból Laiatu Latu (7,2x), majd a Ramsből Jared Verse (11x).

A poszt persze nem meglepő, hiszen legtöbb esetben pass rusherek viszik haza a címet, hiszen az ő számaikra a legkönnyebb rámutatni, hogy nagy hatással voltak a játékra. A sorrend már érdekesebb, hiszen Latut választották ki először a drafton a védők közül, és ő is a készebb játékos, mégis Turner a favorit, amiben talán közrejátszhat, hogy neki több játékideje lehet azonnal, illetve hogy Brian Flores rendszerében sok blokkolatlan sacket is elérhet.

A három top pass rusher után így néznek ki az oddsok.

  • Quinyon Mitchell, CB, Eagles (11x)
  • Terrion Arnold, CB, Lions (13x)
  • Byron Murphy, DT, Seahawks (14x)
  • Chop Robinson, Edge, Dolphins (18x)
  • Cooper DeJean, DB, Eagles (23x)
  • Nate Wiggins, CB, Ravens (26x)
  • Kool-Aid McKinstry, CB, Saints (28x)
  • Darius Robinson, DL, Cardinals (30x)
  • Edgerrin Cooper, LB, Packers (30x)
  • Payton Wilson, LB, Steelers (35x)
  • Tyler Nubin, S, Giants (35x)
  • Jer’Zhan Newton, DT, Commanders (35x)
  • Mike Sainristil, CB, Commanders (35x)
  • Kamari Lassiter, CB, Texans (40x)
  • Junior Colson, LB, Chargers (45x)
  • Braden Fiske, DT, Rams (45x)
  • Max Melton, CB, Cardinals (50x)
  • Javon Bullard, S, Packers (50x)
  • Chris Braswell, Edge, Buccaneers (50x)

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x