Connect with us

Hír

Ezeknek a csapatoknak nőtt a nyári költőpénze

Június 1 vízválasztó az NFL naptárban, hiszen ezt követően a kivágások után keletkezett halott pénzt át lehet tolni a következő évre. A szabályok értelmében viszont a csapatok már márciusban is vághattak ki játékosokat úgy (maximum kettőt), hogy azt június 1 utáni könyveléssel tették. Ez pedig jelen esetben azt jelenti, hogy tegnap, azaz június 2-án felszabadult komolyabb összeg néhány csapat fizetési sapkájában.

Hat csapat sapkája is 10+ millió dollárral lett könnyebb, a Raidersé pedig több mint 20 millióval, hiszen Jimmy Garoppolo menesztésével ők 24 milliót szabadítottak fel most, így a 6. legtöbb költőpénzük van jelenleg. A Dolphinsnál nagyon várták már a tegnapi napot, hiszen éppen csak a sapka alatt voltak, most viszont Xavien Howard után felszabadult $18,5 milliójuk, így egy kis mozgástérhez jutottak. A 49ers is sokat szabadított fel Arik Armstead kivágása miatt, így plusz $18 milliót költhetnek most el, ami jól jöhet például Brandon Aiyuk hosszabbítására.

További pénzfelszabadítások:

  • Cardinals, $16 millió (DJ Humphries)
  • Packers, $10,6 millió (D’Vondre Campbell)
  • Bills, $10,2 millió (Tre White)
  • Cowboys, $9,5 millió (Michael Gallup)
  • Saints, $2,4 millió (Jameis Winston és Michael Thomas)
  • Buccaneers, $1,9 millió (Shaq Barrett)
  • Ravens, $1,2 millió (Odell Beckham)

Ezen kívül a Rams várhatóan kap még $1,2 millió plusz költőpénzt, miután hivatalosan elkönyvelik Aaron Donald visszavonulását, az Eagles pedig Jason Kelce és Fletcher Cox visszavonulása miatt $2,7 milliót szabadít fel.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x