A Patriotsnál idén új korszak kezdődött, hiszen Bill Belichicket kirúgták, a helyét pedig Eliot Wolf és Jerod Mayo vette át (előbbi a GM-feladatokat, utóbbi a HC-munkakört). Az elsődleges prioritásuk az volt idén, hogy a jobb saját játékosaikat megtartsák. Ezért is volt kicsit furcsa, hogy a pass rusher Matthew Judon nem kapott új szerződést. Oké, még idén érvényes a kontraktusa, de szeretett volna egy hosszabbítást, amire nem került sor.
A közösségi médiás megnyilvánulásai szerint pedig nem is fog. Egy szurkoló ugyanis javasolta az X-en, hogy új szerződést kéne adni Judonnak, ő pedig válaszolt rá, hogy szerinte ez nem fog megtörténni.
— Mike Masala (@Mike_Masala) July 3, 2024
A 31 éves játékosnak tavaly módosítottak a szerződésén, hogy a 2024-es pénzéből előrehoztak egy adagot, azonban nem alakultak jól a dolgok, hiszen Judonnak a negyedik fordulóban elszakadt a bicepsze, így kihagyta a szezon hátralévő részét. Így pedig idén mindössze $7,5 milliós fizetése van, ami nyilván messze a piaci értéke alatt van. Ráadásul egyértelműen ő a Patriots legjobb pass rushere, 38 meccsen 32 sacket és 62 QB hitet gyűjtött a csapat színeiben – a két egészséges szezonjában pedig Pro Bowler is lett.
Legfrissebb cikkeink
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Az idei Falcons a lehetetlen fordítások mestere
- Cousins csatlakozott az 500 yardos irányítók táborába
- Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Sam Darnold és Kyle Van Noy is szeptember hónap legjobbjai között
- Jared Goff és Derrick Henry is a forduló legjobbjai között
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Mathisen on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Csakeztne on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Kopi3.14 on Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne