Július 4. a Függetlenség Napja az USA-ban, így általában nem a hírekről szól a nap (és reméljük, hogy a mai nap sem arról fog, hogy valaki épp felrobbantotta a fél kezét vagy ittasan vezetve balesetet okozott), de a Rams bejelentett egy igazolást ezen az ünnepen. Méghozzá hogy visszaigazolták a veterán safety John Johnsont.
Johnsont 2017-ben a harmadik körben draftolta a Rams, majd újonc szerződése lejárta után eligazolt a Brownshoz, ahol két évet töltött, mielőtt kivágták. Tavaly visszatért a Ramshez, ahol minden meccsen pályára lépett, a szezon felében kezdőként. A szerződése lejárt márciusban, azóta szabadügynök volt. Most 28 éves, korrekt játékos.
Ugyan most visszaigazolták Johnsont, az egyértelmű, hogy a csapat nem volt elégedett a safety-sorával tavaly, hiszen komoly erősítéseket hajtott végre a holtszezonban. Érkezett a kiváló strong safety Kamren Curl a Washingtontól, illetve a harmadik körben draftolták a tehetséges free safety Kamren Kinchenst. Mellettük Russ Yeast is a csapat tagja, akinek van kezdő tapasztalata, de igazából jó teljesítményt nem nyújtott.
Legfrissebb cikkeink
- A Jetstől szerzett centert a Saints
- A Packers eltiltotta a hisztiző Romeo Doubst
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 5. fordulóra
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszik a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Az idei Falcons a lehetetlen fordítások mestere
- Cousins csatlakozott az 500 yardos irányítók táborába
Legutóbbi hozzászólások
- Fast Willie on FK! Preview #5
- Jani_Kovacs on FK! Preview #5
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Mathisen on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok