Joe Burrow tavaly csuklósérülést szenvedett, és érkeztek olyan aggasztó hírek ezzel kapcsolatban, hogy nem talált másik irányítót, akinek hasonló sérülése lett volna és tudott volna vele beszélni, legfeljebb védőfalembereket. Most pedig egy elég különös edzésmódszerrel próbálja felkészíteni fájó testrészét a szezonra. Az irányító ugyanis elkezdett zongorázni – árulta el a Complex Sportsnak adott interjújában.
Elmondása szerint mindig is meg akart tanulni, így kapóra jött a dolog, hogy segíti is a csuklója rehabilitációját. Pár számot már most el tud zongorázni, és ugyan szezon közben nehezen fog tudni fejlődni, de a következő holtszezonban már szeretne elég jó lenni benne.
Burrow-nak több sérülése volt karrierje során, tavaly sérülten relatíve gyenge teljesítményt nyújtott, szóval ő, a csapat és a szurkolók is nagyon remélik, hogy idén egészséges lesz és vissza tud térni a régi formájához. Nélküle vagy a gyenge játékával ugyanis nem esélyes a Bengals a rájátszásra sem, nem hogy a Super Bowlra, ami egy Burrow szintű QB-val mindig célkitűzés lesz a csapat háza táján.
Legfrissebb cikkeink
- Anthony Richardson kérdőjeles, Micah Parsons nem játszik a héten
- Több kezdő futó is kihagyja az ötödik fordulót
- Davante Adams és Malik Nabers sem játszi a héten
- TJ Hockenson hamarosan visszatérhet a pályára
- Trent Williams nem gondolkodik a visszavonuláson
- Veszélyben Mike Evans egyedülálló sorozata
- Szombati beszámoló #4 – College foci 2024
- FK! Preview #5
- Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Az idei Falcons a lehetetlen fordítások mestere
- Cousins csatlakozott az 500 yardos irányítók táborába
- Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Sam Darnold és Kyle Van Noy is szeptember hónap legjobbjai között
- Jared Goff és Derrick Henry is a forduló legjobbjai között
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on FK! Preview #5
- bjeela on Playoff Ranking #4
- Patrik on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Pedro44 on Derrick Henrynek vasárnap meglehet a 10 ezer futott yard és a 100 TD karrierjében
- Patrik on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Mathisen on A legjobban és a legrosszabbul kezdő újoncok
- Csakeztne on Látványos, szórakoztató, hosszabbításos meccsen fordított hatalmasat a Falcons
- Kopi3.14 on Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne