Sérülést szenvedett a Colts másodéves slot elkapója, Josh Downs. Az NFL Media információi szerint a bokája miatt várhatóan 4-6 hetet kell kihagynia, ami azt jelenti, hogy az előszezont fixen kiüli, és könnyen lehet, hogy az alapszakasz első egy-két fordulójában is nélkülöznie kell őt az indianapolisi franchise-nak.
A harmadik körös Downs nagyon ígéretesen mutatkozott be tavaly, 771 yardot és 2 TD-t jegyzett, és egyértelműen megnyerte magának a kezdő slot pozíciót. Kicsi, fürge játékos, aki gyorsan üresre tudja játszani magát.
A Ravensnél mindeközben a cornerback Arthur Maulet sérült meg, és a térdén atroszkópos műtétet is kell végezni. Az NFL Media információi szerint nem ért véget a szezonja, de biztosan belenyúlik majd a felépülése az alapszakaszba. Maulet minden meccsen pályára lépett tavaly, és nagyon is hasznos volt nem csak coverage-ben, hanem mint a slotból blitzelő játékos.
Sérülése miatt vélhetően Kyle Hamiltonnak kell ismét többet játszania a slotban, pedig próbálták őt főleg safetyként alkalmazni, de így nagyon jól jön a nemrég leigazolt Eddie Jackson hátulra.
A Titans közben az egész szezonra elvesztette a linebacker Garret Wallow-t egy mellizom-sérülés miatt, amivel IR-re is fogják tenni. A 2021-ben ötödik körös játékost a Texans gyakorlócsapatából igazolták le tavaly, most második csapatos LB volt a nem túl veretes Kenneth Murray, Jack Gibbens duó mögött.
Legfrissebb cikkeink
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
- Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- A Colts legjobb védője is megsérült
- Pár hetet ki kell hagynia AJ Brownnak
- Kihagyás vár Deebo Samuelre
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Playoff Ranking #2
- vicgeordie on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Hurrá Torpedó on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Cseh Tibor on A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- katonadani on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- Loosername on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- merlin on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- TheGUARDiAN on A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani