Folytatjuk az egyetemi szezont felvezető sorozatunkat, ezúttal az ország legpatinásabb konferenciáját, az SEC-t mutatjuk be. Ebben a cikkben polcokra helyezzük a liga csapatait, megemlítünk pár X-faktort, illetve breakout jelöltet, végül pedig megnézzük, hogy melyik programok voltak szerencsések a menetrend összeállításánál.
Megjegyzés: Zárójelben a csapatoknak az Associated Press szezon előtti top 25-ös rangsorán elfoglalt helyezése látható.
Cél a bajnoki cím – Georgia Bulldogs (1), Texas Longhorns (4), Alabama Crimson Tide (5)
A Bulldogs évek óta az egyetemi futball első számú programja, az elmúlt három szezonban kétszer is a Georgia ünnepelhetett a legvégén, és tavaly is mindössze egyetlen vereséget szenvedtek el. Pechükre épp a konferenciadöntőben maradtak alul az Alabama ellen, így nem volt lehetőségük a címvédésre. Idén sem lehet más célja azonban Kirby Smart tanítványainak, minthogy újra felüljenek az egyetemi foci trónjára.
A feltételek adottak, náluk játszik az ország egyik legjobb irányítója Carson Beck személyében, aki a kiváló támadófal támogatásával messzire repítheti az együttest. Emellett a védelem is top10-es szintre képes, habár a tavalyi szezonban elmaradtak a korábban megszokott domináns szinttől. 2024-ben mindenképpen jobban kell muzsikálnia a futás elleni védekezésnek és a passzsiettetésnek is. Tavaly a defense 37. helyet ért el a labdacipelésenként engedett yardok számában, túl sok explozív futást engedtek (41. hely) – idén ennél feltétlenül több kell.
Legfrissebb cikkeink
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
- Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- A Colts legjobb védője is megsérült
- Pár hetet ki kell hagynia AJ Brownnak
- Kihagyás vár Deebo Samuelre
- A Patriots egész szezonra elvesztette védelmének vezérét
- Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- Hihetetlen sérüléshullám a Ramsnél, még több kezdő dőlt ki
- Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Triple Coverage #557 – A 2. forduló összefoglalója és Bryce Young a padon
- BREAKING: Bryce Youngnak irány a kispad!
- Elveszítette kezdő futóját a Chiefs
- Cooper Kuppot is elveszíthette a Rams
- Dan Campbell: 100 százalékig én vagyok a hibás
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- Imi1975 on Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- Cseh Tibor on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- bollokg on Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- ThySoul on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Ragi on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- merlin on Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
Sziasztok! Tegnap fizettem elő és mégsem engedi végigolvasni a cikket…
@Kaqxar furcsa, nem is értem miért, mert megvolt az order, bejött a pénz meg minden… most beállítottam manuálisan hogy működjön, nézzük meg következő hónapban mi történik, mert ilyennel nem találkoztam még… nem tudom mi kavarhatott be
Köszönöm Dani!