Colin Kaepernick hét éve nem lépett pályára az NFL-ben, sőt még esélyt se nagyon adtak neki a csapatok ez idő alatt. A 49ers korábbi irányítója ugyanakkor nem adja fel, és a Sky Sportsnak adott interjújában elárulta, hogy még 37 évesen is visszatérne a profik közé.
A támadó 2011-ben a 49ers második köröse volt és a 2016-os idény végéig tartó eddigi karrierjét a csapatnál töltötte. 2012-ben került először a kezdőbe Alex Smith sérülése után és 5-2-es mérleget ért el, majd a rájátszásban egészen a Super Bowlig menetelt a csapattal. Az ezt követő évben már ő volt a 49ers vezére: 12-4-es mérleggel jutott be vele a gárda a rájátszásba, de a döntő ezúttal nem jött össze.
Ezt követően visszaesett némileg a játéka, majd Trent Baalke kitúrta Jim Harbaugh-t és összeomlott a franchise. Az sem segített rajta, hogy a feketék elleni intézményesült erőszak ellen úgy tiltakozott, hogy a meccseken térdelt a himnusz alatt, amivel többek között az akkori elnök Donald Trump haragját is kiváltotta. A körülötte kialakult médiacirkusz miatt a 2016-os idény vége óta nincs csapata annak ellenére, hogy nála sokkal rosszabb irányítók is a ligában voltak minimum csereként.
Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Justin Jefferson: Biztosan nem hagyom ki a Texans elleni meccset
- Spygate – tények és tévhitek a Patriots kémbotrányáról
- Elit társasághoz csatlakozhat JK Dobbins és Jordan Mason
- Robert Kraft már 5 éve eldöntötte, hogy Jerod Mayo lesz Belichick utóda
- A 49ersre is lecsapott a sérülésbogár
- A Jets kiütütte a Patriotsot
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
Legutóbbi hozzászólások
- Newla on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Csakeztne on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
Még mindig meg akarom dugni Sandra Bullockot. Szerintem jobb esélyekkel indulok.
“a feketék elleni intézményesült erőszak” erre kíváncsi lennék
https://letmegooglethat.com/?q=black+lives+matter
Tessék, olvasd el ami téged érdekel belőle, aztán vagy elhiszed, vagy nem.
Beszámolót nem kérünk, a franc akar erről itt beszélgetni.
propaganda anyagokból tájékozódni nem az én műfajom.amúgyis csak olyan költői kérdés/hsz volt.Egyébként jó látni,hányan nem szeretik már a kérdésfeltevést sem 😄
Te döntöd el hogy mi a propaganda, és mi nem, válogass. Tudjuk hogy okos gyerek vagy, menni fog.
A kérdéseket szeretjük, csak a te provokatív kérdéseidet nem :) Valahogy mindig be tudod hozni a fekete-oltás-és egyéb vitaindítókat ide a sportrovatba, és vársz, hogy ráugorhass a gyanútlanra. Átlátszóak ezek már nagyon itt szerintem.
Ha annyi lett volna a cikkben,h a feketék elleni állítólagos intézményesült erőszak,akkor nem írtam volna ide semmit.De mivel utálom a hazugságokat és a csúsztatásokat,így reagáltam,mert nincs ilyen.Ennyi erővel a magyarországi cigányok elleni intézményesült erőszakról is lehetne írni,holott mindkét esetben pont a fordítottjáról van szó.Alacsony szellemi szinten lévő humanoidok tenyésztése a többségi társadalom rovására és főleg ellene.Magyarországon is a börtönpopuláció 90%-a cigány,míg a népességben egyelőre még kisebbségben vannak.De persze,aki még csak fényképen látott cigányt,nem járt elcigányosodott települêseken meg iskolákban,az háborogjon csak nyugodtan.A szar előbb-utóbb oda is elér.
Kérdés: te honnan tájékozódsz?
máshonnan
Nem mered bevallani. Sejtettem.
Azért nem írtam,mert túl sok helyről.Mondjuk úgy,h a hagyományos forrásokat-tv,rádió,újságok,távirati irodák stb-csak viszonyítási pontként használom(de egyébként az összeset).
Udvari bolondnak esetleg…