Ugyan augusztusig kellett rá várni, de végre a Cowboys is aktivizálta magát. A csapat szerdán cserélt a védőfalember Jordan Phillipsért, most pedig leigazolta a veterán pass rusher Carl Lawsont egy évre. A szerződés részletei egyelőre nem ismertek, de a védő fizetése jó eséllyel közel lesz a veteránminimumhoz.
Lawson a Bengals 4. körös pickje volt 2017-ben. 51 meccsen 20 sacket szerzett a csapatban, ami a limitáltabb játéklehetőség mellett kifejezetten jó eredmény. Pláne hogy nyomásgyakorlásokban így is a jobbak közé tartozott, 2020-ban például 64-szer generált nyomást. Ezt követően a Jets le is igazolta évi 15 millióért, de a lépés nagyon nem jött be. 2021-ben nem játszott sérülés miatt, egy évvel később már ott volt a pályán, de visszaesett a játéka, tavaly pedig kiszorult a kezdőből. Csereként viszont még lehet hozzáadott értéke, pláne hogy a két elit kezdőt leszámítva nagyon vékony a poszton a Cowboys.
Legfrissebb cikkeink
- Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Justin Jefferson: Biztosan nem hagyom ki a Texans elleni meccset
- Spygate – tények és tévhitek a Patriots kémbotrányáról
- Elit társasághoz csatlakozhat JK Dobbins és Jordan Mason
- Robert Kraft már 5 éve eldöntötte, hogy Jerod Mayo lesz Belichick utóda
- A 49ersre is lecsapott a sérülésbogár
- A Jets kiütütte a Patriotsot
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
Legutóbbi hozzászólások
- Newla on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Csakeztne on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet