Ahogy korábban mi is írtuk, a Falcons úgy cserélt Matt Judonért, hogy előtte nem állapodott meg vele egy új szerződésről. A védő ugyanakkor keresztbe tehetett volna az üzletnek, de úgy néz ki, hogy belenyugodott a helyzetébe.
Judon tegnap hivatalosan is a Falcons játékosa lett. Ez azt jelenti, hogy megjelent a csapat fizikai felmérőin és átment rajtuk. Ugyanakkor megtehette volna, hogy addig nem vesz részt a felmérőkön, míg új szerződést nem kap – ez egy agresszív lépés, amivel akár a cserének is keresztbe tehetett volna, de ez volt a legjobb esélye a nyomásgyakorlásra. Ő azonban nem élt a lehetőséggel, így hacsak a Falcons nem lesz nagyon jó fej, úgy Judon idén mindössze 6,5 millió dollárt fog keresni.
Valamilyen szinten persze érhető a döntés. A Falcons a jobb csapatok közé tartozik, így szakmailag mindenképp jobban jár. Emellett a rájátszásba jutott franchise-ok jobb szabadügynökei iránt mindig nagyobb az érdeklődés, így alighanem több esélye lesz Atlantában játszva egy zsírosabb szerződésre, mint New Englandben lett volna.
Legfrissebb cikkeink
- Hétfőn visszatér Tee Higgins
- Hosszabbított futójával a Ravens
- A Raiders egész évre elvesztette pass rusherét, megsérült a Jets tackle-je
- Sok a nagynevű hiányzó a héten
- Erősen kérdőjelessé vált Justin Herbert hétvégi játéka
- FK! Preview #3
- Szombati beszámoló #2 – College foci 2024
- Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Justin Jefferson: Biztosan nem hagyom ki a Texans elleni meccset
- Spygate – tények és tévhitek a Patriots kémbotrányáról
- Elit társasághoz csatlakozhat JK Dobbins és Jordan Mason
- Robert Kraft már 5 éve eldöntötte, hogy Jerod Mayo lesz Belichick utóda
- A 49ersre is lecsapott a sérülésbogár
- A Jets kiütütte a Patriotsot
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on Joe Burrow: Nincs ok a pánikra, máskor is kezdtünk már 0-2-vel
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Newla on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Csakeztne on A Jets kiütütte a Patriotsot
- Heisenberg on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat