Az új lebonyolításban az előszezon második fordulója szokott a legérdekesebb lenni, ekkor játszanak ugyanis a legtöbbet a kezdők. Szurkolói és szakmai szempontból is igazi csemege. Mutatjuk a tanulságainkat az első 6 mérkőzésről – holnap délelőtt érkezik a maradék tíz.
Philadelphia Eagles @ New England Patriots 14-13
Az Eaglesnél elvileg már eldöntött tény, hogy Kenny Pickett lesz a második számú irányító Jalen Hurts mögött. Ugyanakkor a korábbi első körös ismét nem mutatott semmi extrát, sőt négyszer is sackelték. Ezzel szemben Tanner McKee 140 yardot passzolt a mérkőzésen, volt pár nagyon szép dobása, nem mellesleg pedig levezetett egy game winning drive-ot, a végén egy sikeres kétpontossal.
I’m prepared to say very irresponsible things about Tanner McKee pic.twitter.com/vgIiuDiDwV
— Shane Haff (@ShaneHaffNFL) August 16, 2024
A támadófal annyira nem játszott jól, mint ahogy megszoktuk, de mivel a cserékről van szó, így főleg a mélységgel lehetnek majd gondok. Illetve egyelőre nem úgy néz ki, hogy James Bradberry safetyvé képzése működni fog, az sem lenne meglepő, ha végül kivágnák.
A Patriots részéről Jacoby Brissett egy 2,4 yardos átlaggal és egy INT-vel vétette észre magát. Mondjuk Maye sem volt sokkal jobb és összességében az egész dolog arról szól, hogy pont olyan rosszul néz ki a Patriots támadósora, mint ahogy vártuk. Persze lehet még ezen javítani, de egyelőre úgy tűnik, hogy bárki is lesz a kezdő irányító, pokolian nehéz dolga lesz. Amit viszont ki lehet pozitívan emelni, az a pass rush. A Pats védelem nagyon biztatóan néz eddig ki, ráadásul Josh Uche is úgy játszik, mint amikor elhittük, hogy top pass rusher lehet belőle. Mellette Keion White-nak is jó napja volt, és bár korai, de talán mégsem fog annyira hiányozni Matt Judon.
Atlanta Falcons @ Baltimore Ravens 12-13
Legfrissebb cikkeink
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
- Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- A Colts legjobb védője is megsérült
- Pár hetet ki kell hagynia AJ Brownnak
- Kihagyás vár Deebo Samuelre
- A Patriots egész szezonra elvesztette védelmének vezérét
- Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- Hihetetlen sérüléshullám a Ramsnél, még több kezdő dőlt ki
- Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Triple Coverage #557 – A 2. forduló összefoglalója és Bryce Young a padon
- BREAKING: Bryce Youngnak irány a kispad!
- Elveszítette kezdő futóját a Chiefs
- Cooper Kuppot is elveszíthette a Rams
- Dan Campbell: 100 százalékig én vagyok a hibás
Legutóbbi hozzászólások
- Pedro44 on A Packers lett az első tagja a 800-asok klubjának
- Imi1975 on Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- Cseh Tibor on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: A játékhívás szuper volt, én szúrtam el
- bollokg on Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
- ThySoul on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- Ragi on Lehetetlen helyzetből fordított a Falcons az Eagles ellen
- merlin on Touchdown Week #2 – Remek edzői munkák, fiatal irányítók elrontása, McCaffrey hiánya
A pénz két napja a számlátokon,én meg nem férek hozzá a cikkhez.
Elnézést az okozott kellemetlenségért, de ha szólsz két napja, akkor már akkor rá tudtunk volna nézni és megoldani :) Elvileg be is állítottam neked mindent és most már működnie kell (az lehetett a gond, hogy hamarabb újítottad meg, minthogy lejárt volna az előző, így nem volt időnk törölni a régiket és emiatt a két rendszer ütközött)
Azóta most néztem be ide először.Köszönöm a gyors segítséget!