Közeledik a fantasy idény, és ezáltal közelednek a fantasy draftok is. De kiket érdemes kiválasztani? Erre hozunk most egy összeállítást körönként egy játékossal.
Ne feledjétek, augusztus 25-én éjfélig lehet jelentkezni az FK! x FIRST Fantasy bajnokság 2024-es idényére, ahol minden héten kézműves söröket nyerhettek. Ne maradjatok le róla!
Talán ez a cikk is segít majd Nektek összerakni a legjobb csapatot, amivel a bajnoki címig menetelhettek. Persze ezzel totálisan magam ellen beszélek, hiszen a ligák bő harmadában én is játszani fogok, így minden bizonnyal pont ki fogjátok vinni a kiszemeltjeim előlem, de ebből is látjátok, hogy a kontentgyártás fontosabb számomra, mint a fantasy siker vagy csak mindenkit totálisan félre akarok vezetni.
Fontos még megjegyezni, hogy az nfl.com rankingja alapján állítottam össze ezt a listát, hiszen ezt fogjuk használni a bajnokságainknál. Így előfordulhat, hogy más platformokon nem számítanak jó értéknek az alábbi játékosok az adott platform rankingja alapján. Annyiban viszont eltérek a bajnokságainktól, hogy nem 16 fős ligával, hanem a sztenderd 12 főssel számolok (tehát mondjuk a 3. körben a 25-36. helyen rangsorolt játékosok közül választhatok).
1. kör: Bijan Robinson, RB, Falcons (nfl.com ranking: 8.)
Az első körben nyilván csomó játékos van, akit szeretnék draftolni, de nem akartam az olyan no brainer top pickeket hozni mint mondjuk CeeDee Lamb, aki a második a rankingban. Igyekeztem inkább olyanokat hozni a legtöbb helyen, akik a kör közepén, akár végén is elérhetők. Bijan Robinson pedig a 8. helyen van az nfl.com rankingjában, ahol szerintem nagyon jó értéket képvisel, akár 2-3 pickkel előbb is elvinném (ami az első körben relatív nagy különbségnek számít).
Bijannak tavaly fantasy szempontból jó, de nem kiváló éve volt, idén azonban jelentősen több goal line szituációban lesz pályán a várakozások szerint (nem lesz nehéz a tavalyihoz képest), ami megdobja majd a touchdownjai számát. És ha Zac Robinson támadókoordinátor továbbviszi a Ramsnél tanult filozófiát, hogy egyetlen futóra támaszkodnak és azt agyonhasználják, akkor annak Bijan lesz a nagy kedvezményezettje. Egy elit tehetségű játékos egy nagyon jó szituációban (védelem nyelheti a pontokat, de az offense meg szuper lehet), ide vele!
Azért is választottam az első körben futót, mert ideális esetben az “anchor RB” stratégiát szeretem követni (nyilván nem mindig alakul így a board és el kell ettől térni), ami azt jelenti, hogy viszek egy top futót, majd a többi running backet csak hátrébb draftolom, és a korai körökben rámegyek a többi offense posztra.
Legfrissebb cikkeink
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
Legutóbbi hozzászólások
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- vicgeordie on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Sigismundus on Playoff Ranking #2
- Fetyke on Playoff Ranking #2
Aki 1/1-re nem Cousinst viszi, az be se fizesse a 2 ezer forintot