Nagyon érdekes táblázatot készített Anthony Reinhard, ami bemutatja, hogy mennyi szerepet kaptak az újoncok az első fordulóban. Zölddel a kezdőket, sárgával a cseréket, kékkel az inaktívokat/sérülteket jelölte, lilával pedig azokat, akik már nincsenek az őket draftoló csapatok aktív keretében (tehát kivágták őket). Mindenki rubrikájában van egy kék csík, az jelzi, hogy a snapek hány százalékát töltötték a pályán. A kép kattintásra nagyítható.
Az első körösök pontosan fele volt kezdő az első fordulóban, illetve még a negyedük egész sokat játszott, a top10-es pickek közül pedig csak a két jövőbeli franchise irányítónak választott QB nem lépett pályára. A második napról még 15-en voltak kezdők, a harmadik napról pedig mindössze hatan – tőlük nyilván nem is elvárás, hogy első héttől a legjobbak közt legyenek.
A spektrum másik végén azt is láthatjuk, hogy a 6-7. körben draftoltak közül már 24 játékost kivágtak, ami első ránézésre egész soknak mondható. A legmagasabban választott, már kivágott játékos a Coltstól a cornerback Jaylin Simpson (illetve sajnálatos módon a Vikings negyedik körös CB-je, Khyree Jackson életét vesztette).
Legfrissebb cikkeink
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
- Egy hónapra kidőlt a Broncos kezdő RT-je
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- vicgeordie on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Sigismundus on Playoff Ranking #2
- Fetyke on Playoff Ranking #2
- vicgeordie on Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után