Robog is tovább az NFL, a 3. forduló nyitányaként csütörtök éjjel a Patriots utazik New Yorkba egy jó kis csoportrangadóra.
Ha egy kis történelmet akarunk nézni, akkor a Patriots 4-1-es mérleggel bír a Jets ellen csütörtök esti rangadókon, habár nem biztos, hogy ez sokat jelent, ugyanis 2016 óta nem volt ilyenre példa. Viszont 2016 óta az összes egymás elleni találkozót megnyerte a Patriots, kivéve a legutóbbit, ahol a Jets megszakította ezt a 15 meccses egymás elleni nyeretlenségi sorozatot. Persze ebből a trendből sem biztos, hogy sok következtetést le lehet vonni, hiszen a Patriotsnál nincs már Tom Brady és Bill Belichick, a Jetsnél ellenben most ott van Aaron Rodgers.
A labda egyik oldalán az lesz a kérdés, hogy az alaposan meggyengült Jets pass rush mit tud kezdeni a gyengécske Patriots támadófallal. Ugyanis ha nem tudják nyomás alá helyezni Jacoby Brissettet, akkor sok rövid játékkal haladhat majd a New England. Hasonlóan nagy kérdés, hogy CJ Mosley nélkül a futás elleni védekezés miként fog festeni a New York-iaknál, hiszen épp a földön igazán erős a Patriots – mindkét meccsükön legalább 170 yardot futottak. Ezen a mérkőzésen nem igazán számít, hogy elit cornersorral rendelkezik a Jets, hiszen az ellenfelük nem itt akar majd támadni.
A túloldalon is a futójáték lehet érdekes, a Jets ugyanis elég sokat próbál futni, de nem olyan nagy sikerrel. Itt sem számíthatnak sok jóra, ugyanis a Patriots nagyon jól fogta eddig az ellenfeleit a földön. Habár az hátráltathatja őket, hogy a linebacker Ja’Whaun Bentley kiesett sérülés miatt. Emellett külön figyelmet érdemes szentelni a Garrett Wilson vs. Christian Gonzalez párharca a passzjátékban, ugyanis Wilson szinte az egyetlen értelmes fegyvere Rodgersnek, de Gonzalez felveheti vele a versenyt, az pedig eléggé beszűkítheti a Jets lehetőségeit. Persze ha Keion White-on kívül senki sem tud rendesen nyomást gyakorolni az irányítóra, ahogy az eddig is történt, akkor lehet nem megy sokra a Pats defense a levegőben.
Összességében a Jets tehetségesebb csapat, de vannak matchup előnyei a Patriotsnak, így én inkább egy szoros meccsre számítok, mintsem magabiztos Jets sikerre, ahogy a fogadóirodák gondolják.
Spread tipp: Patriots +6,5
Fogadási tipp: Patriots +7,5 és meccs under 41,5 pont (2,55x)
Legfrissebb cikkeink
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
Legutóbbi hozzászólások
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- vicgeordie on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Sigismundus on Playoff Ranking #2
- Fetyke on Playoff Ranking #2
White mellett azért Uche sem volt rossz pass rushban: “He ranks 5th in the NFL in pressure rate, 6th in pass-rush win rate, and 7th in PFF’s win%.”
harmadannyit játszik mint White, szinte csak nyilvánvaló pass rush szitukban, ez eléggé felnyomja a win rate-jeit
(a pass rush win rate-es toplistán nem is látom ESPNnél, bár lehet ott van egy snap minimum amit nem ért el)