Ryan Tannehillnek jelenleg nincs csapata és ő számít a legjobb elérhető irányítónak a piacon. A 36 éves támadó ugyanakkor élvezi a jelenlegi életét és alaposan megválogatja majd, hogy melyik csapathoz írjon alá, már amennyiben hajlandó lesz visszatérni (via PFT).
Tannehill visszatérése először az első forduló után merült fel, amikor a Packers elveszítette Jordan Love-ot. Azóta kiderült, hogy a Green Bay megoldja így is a helyzetet, ellenben lett egy potenciális új kérő a Dolphins személyében, amely minimum egy hónapra elveszítette Tua Tagovailoát agyrázkódás miatt.
Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy a Miami megkereste-e Tannehillt, de szép keretet adna a dolog az irányító pályafutásának. A QB ugyanis eredetileg a Dolphins 1/8-asa volt, ahol csúnyán felsült és a csapat 2019-ben el is cserélte a Titanshez egy hatodik körös cetliért. Tannehillt viszont ez nem törte meg, felélesztette a karrierjét és évekig top 10 közeli teljesítményt nyújtva háromszor vezette rájátszásba a csapatot, ahol egyébként kétszer még győzni is tudott.
A Dolphins támadósora és edzői gárdája ráadásul nagyon jó, így szakmai érve aligha lehetne a visszatérés ellen. A nagyobb akadály inkább az, hogy tavaly már nem játszott jól, így közel sem biztos, hogy Miamiban benne látják a megoldást.
Legfrissebb cikkeink
- Dan Campbell eladta a házát a dühös rajongók miatt
- A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 2. forduló
- Nagy kimaradó a forduló legjobbjai között
- Pánikmérő: mekkora bajban vannak a 0-2-es csapatok?
- Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Playoff Ranking #2
- Ryan Tannehill nem fog bárki kedvéért visszatérni
- Bill Belichicknek titkos, de téves információi voltak az Eaglesről a 39. Super Bowl előtt
- Rekordszámban rúgják a csapatok a mezőnygólokat
- A Chiefs a futó-, a Bengals a védőfal-gondját igyekszik megoldani
- A Dolphins IR-re teszi Tuát, legkorábban október végén térhet vissza
- Fenntartható és fenntarthatatlan trendek két hét után
Legutóbbi hozzászólások
- Csabesz20 on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- Fetyke on A Panthers nem akarja elcserélni Youngot
- Fetyke on Jordan Love reméli, hogy már most vasárnap játszhat
- katonadani on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Ragi on Jövőre Eli Manning és Luke Kuechly is Hall of Famer lehet
- vicgeordie on Klasszikus Jets-Patriots rangadóval kezdődik a 3. forduló
- Sigismundus on Playoff Ranking #2
- Fetyke on Playoff Ranking #2