Malik Nabers eddig a legjobb újonc a ligában, ennél jobb bemutatkozásra pedig a történelem során is nagyon kevesen voltak képesek. A Giants elkapója 35 elkapásnál, 386 yardnál és 3 touchdownnál tart négy forduló után (mindegyikben vezeti a ligát, de egy meccsel többet játszott), és még soha senki nem volt képes 30+ elkapásra, 300+ elkapott yardra és 3+ elkapott touchdownra újonc szezonjának első hónapjában – írja az NFL Research.
30+ elkapásra eddig ketten voltak képesek előtte, Puka Nacua (39) és Anquan Boldin (30).
Nabers emellett a 8. játékos lett a történelemben, aki az első négy meccsének mindegyikén 5+ elkapást regisztrált. CeeDee Lamb hatmeccsesre nyújtotta ezt a sorozatot 2020-ban, Puka Nacua (2023) és Terry Glenn (1996) az első 5 meccsén megcsinálta ezt, illetve négynél állt meg Stefon Diggs (2015), DeSean Jackson (2008), Andre Johnson (2003) és Anquan Boldin (2003).
Olyanra pedig mindössze hárman voltak képesek 2000 óta, hogy az első négy meccsük mindegyikén 65+ yardot szerezzenek: Andre Johnson, Stefon Diggs és Puka Nacua.
Mindeközben Nabers célbavételekből is a csúcsra tör – nem csak újoncok közt, hanem bárkit figyelembe véve. Ha ilyen ütemben haladna, akkor 221 targetje lenne a szezon végére, miközben az NFL-rekord jelenleg Marvin Harrisoné (az idősebbé), neki 205 targetje volt.
Sajnos a Cowboys elleni csütörtök esti rangadó legvégén Nabers agyrázkódást szenvedett, de mivel extra pihenőideje van, így nem elképzelhetetlen, hogy jövő héten pályára lépjen – azonban az is könnyen lehet, hogy ki kell majd hagynia a Seahawks elleni meccset.
Legfrissebb cikkeink
- Az NFL legcsúnyább holdoutjai
- A Chargers és a Ravens is megpróbálta megszerezni Justin Fieldset a holtszezonban
- Tyler Huntley lehet a Dolphins kezdő irányítója a héten
- Atlantában lehet a 2028-as Super Bowl
- Malik Nabers elképesztő bemutatkozása
- A Cowboys győzelmével indult a 4. forduló
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – a 3. forduló
- Jó esély van Jordan Love visszatérésére
- Úgy néz ki Justin Herbertnek nem kell kihagynia a Chiefs elleni rangadót
- Contender vagy Pretender – ki mennyire jó a 3-0-s csapatok közül?
- Ősi NFC East-rivalizálással indul a 4. forduló
- Alex Singelton és Justin Jones szezonja is véget ért
- A Commanders és a Panthers egyik fontos játékosa is megsérült
- Khalil Shakir egy elkapásra van egy őrült rekordtól
- Playoff ranking #3
Legutóbbi hozzászólások
- F.Krisztian on Jó esély van Jordan Love visszatérésére
- Kopi3.14 on Contender vagy Pretender – ki mennyire jó a 3-0-s csapatok közül?
- ThySoul on Contender vagy Pretender – ki mennyire jó a 3-0-s csapatok közül?
- bodocska on Playoff ranking #3
- AntalKovacs21 on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
- ThySoul on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
- Csakeztne on Touchdown Week #3 – Daniels berobbanása, a Jaguars szenvedése, és egyéb tanulságok
- Pedro44 on A Bills felmosta a padlót a Jaguarsszal, a Commanders megverte a Bengalst!