Connect with us

Összefoglaló

A Saints sem volt akadály, 5-0-val kezdte a szezont a Chiefs

Hazai pályán fogadta a Chiefs a Saintst az ötödik forduló hétfő esti rangadóján. A rangadó jelleg ugyanakkor elmaradt, nagyon simán nyert a címvédő.

Már az első drive katasztrofálisan sikerült a Saints számára: Derek Carr egy hosszú átadással kereste Rashid Shaheedet a Chiefs térfelén, de a passza nem volt jó és végül Bryan Cook kezében landolt. Az ellentámadásból viszont azonnal TD-t szereztek Patrick Mahomesék, és ettől a pillanattól kezdve még csak döntetlen sem volt az állás soha.

A Saints persze nem adta fel, az első félidő végéig még Carrnak egyszer elsült a keze és kiosztott egy hosszú TD-passzt Shaheednek, de ezzel véget is ért a tudomány. Az első félidőben egy INT, három 3&out és ez a TD-drive volt az offense mérlege, és bár a Chiefs sem termelte a TD-ket, de szép hosszú drive-ok végén többször is sikerült mezőnygólt szerezni, így az első harminc perc után 16-7-re vezetett.

A harmadik negyedben aztán el is dőlhetett volna végérvényesen a mérkőzés, de több hiba is becsúszott a címvédőnél. Előbb Harrison Butker hagyott ki egy 51 yardos mezőnygólt, majd egy 82 yardos drive végén JuJu Smith-Schuster nem tudta megszelídíteni Mahomes passzát, a felpattanó játékszert pedig a védőfalember Khalen Saunders behúzta és 37 yardon keresztül nyargalt vele.

Felcsillant a remény, a Saints pedig TD-t is szerzett a turnover után, miután Foster Moreau elkapta Carr 6 yardos passzát. Az extra viszont kimaradt, így továbbra is három pont volt a csapat hátránya. A következő drive-ból viszont a Chiefs egy újabb TD-t szerzett, ezzel 10 pontosra növelve az előnyét.

Ekkor még közel 12 perc volt a mérkőzésből, így még maradt némi esély a győzelemre. A Saints viszont csak egy turnover on downsszal tudott válaszolni, majd a védelem is csődöt mondott. Mahomesék ugyan nem szereztek TD-t a következő támadásukból, de elégettek hat és fél percet az órából, majd egy újabb mezőnygóllal 13 pontosra növelték az előnyüket. A New Orleans következő támadása is turnover on downsszal ért véget (ekkor már Jake Haener irányított a sérült Carr helyett), így a végén még a fantasy tulajdonosok sem örülhettek, nagyon simán nyert a Chiefs.

A hazai defense nagyot játszott a meccsen, teljesen megölte a Saints futójátékát. Emellett folyamatosan sikerült nyomást generálni Carra, akit bár csak egyszer sackeltek, de ezen kívül még nyolcszor meg is üttöttek a hazai védők. De a secondary is nagyot ment, Shaeed csak egyszer tudott elszabadulni, a 43 yardos TD-jét leszámítva mintha a pályán sem lett volna. Chris Olave pedig még ennyire sem volt képes, 10 yardon tartotta a kiváló elkapót a Chiefs.

A túloldalon a Saints futás elleni védelme nem volt rossz, egy nagy játékot sem engedett az ellenfélnek, de sok kicsi sokra megy alapon Kareem Hunt így is összekapart 102 yardot és egy TD-t. A nagyobb gondot a passz elleni védekezés okozta, Mahomes 331 yardig jutott és bár dobott egy INT-t, az leginkább JuJu hibája volt. Apropó Smith-Schuster: a nemrég visszatérő elkapó az egy picket érő dropját leszámítva tökéletes volt, a maradék hét felé szálló labdát elkapta és összesen 130 yardot tett a közösbe. Nehéz ennyiből komolyabb következtetéseket levonni, de mivel Travis Kelce is elég jól játszott, így jelen állás szerint nem tűnik olyan égető problémának egy új elkapó megszerzése.

New Orleans Saints @ Kansas City Chiefs 13-26

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x