Az NFL-ben nagyon ritkák a döntetlenek, gyakran maguk a játékosok sem tudják hová tenni. A legutóbb a Seattle Seahawks és az Arizona Cardinals játszott egymással egy 6-6-os döntetlent a hosszabbítás után, ennek apropóján Russell Wilson elő állt egy ötlettel.
Hosszabbítás utáni döntetlen esetén dobjanak fel egy érmét, majd a győztes rúghasson egy 52 yardos mezőnygólt. Ha bemegy, akkor nyert a csapat, ha nem, akkor viszont kikaptak. Tehát nem rúg a másik csapat, nem csinálják ezt a végtelenségig, hanem egyszerűen egy lehetőség van: ha jó, jó, ha nem, akkor szívás.
Az ötlet rengeteg rajongót megmozgatott. Győzzön az a csapat döntetlen után, amelyiknek a rúgója öt kísérletből több 50 yardos mezőnygólt bevág. Vagy válasszanak ki öt játékost, mint a gurulós fociban, aztán hadd szóljon. Ha már nagyon humorosra szeretnék, akkor az ellenfél válassza ki az ellenfél öt rúgóját, hadd nevessünk. Szerintem a döntetlen lehetősége egy jó dolog és mivel két-három évente úgy egyszer fordul elő, fölösleges lenne ilyen kvázi tizenegyespárbajokat kitalálni hozzá. Főleg úgy, hogy ezt már rég megoldották: a rájátszásban addig játszanak, ameddig valaki nem nyer. Csinálják az alapszakaszban is ugyanezt.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
- Triple Coverage #532 – A nagy holtszezon-értékelő
- Új szerződést akar a Steelers elit védőfalembere, nincs ott a csapat edzésein
- A Chiefs kedd kivételével a hét minden egyes napjára kapott meccset
- Kész a roster – Packers draftértékelő
- A Jets, a Cowboys és a 49ers kapta a legtöbb éjszakai meccset, a Panthersnek egy sem jutott
Legutóbbi hozzászólások