A 14. játékhét egyik legjobban várt párosítása maradt kedd hajnalra, amikor is a New England Patriots fogadja a Baltimore Ravens csapatát. A két elit irányító összecsapásán kívül még jó pár érdekes párharcot láthatunk, így ezúttal ahelyett, hogy Tom Brady és Joe Flacco kiválóságát énekelnénk meg, inkább ezekre koncentrálunk alább.
Patriots Run offense vs. Ravens Run defense
Amíg az elmúlt években csak hellyel-közzel létezett futójáték a Patriotsnál, addig idénre – még ha szükséghelyzet szülte az első négy meccsen is – egy ligaelithez közeli teljesítménnyel rukkol elő a gárda. LeGarrette Blount élete szezonját futja, Dion Lewis visszatérését követően pedig nem csak az erő, hanem a dinamika is egyaránt megvan az egységben. Ezért is lesz nagyon érdekes, hogy mit fognak kezdeni a liga legjobb futás elleni védelmével, akik carrynként mindössze 3.4 yardot engednek, összesen eddig írd és mondd 4 TD-t engedtek futásokból és négy 20+ yardnál hosszabb játékot engedtek az ellenfeleiknek. Egészen impozáns.
Patriots pass rush vs. Ravens o-line
A Ravens támadósoráról már kevésbé mondható, hogy effektív lenne. A futójáték hol van, hol nincs – utóbbi időben inkább nincs. Harbaugh-ék visszatértek ahhoz, hogy adjuk Flacco kezébe a gyeplőt, aztán lesz, ami lesz. Ez beválni látszik az elmúlt hetek teljesítményét látva és ez köszönhető a fal egyre jobb összteljesítményének is. Hibák mondjuk akadnak bőven, főleg az újonc Stanley-t éri sok kritika, de a fal belsejében Jeremy Zuttah is tesz azért, hogy a szurkolók kevésbé legyenek róla jó véleménnyel. A pass-heavy offense miatt a napnál is világosabb, hogy Flacco megvédése lesz a legfontosabb, ami a Patriots pass rush ellen nem tűnik megoldhatatlan feladatnak. A múlt heti Rams elleni nyomásgenerálásból nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen ez még mindig nagyjából ugyanaz a garnitúra, akik az előző 12 héten át, alig tudtak odaérni az ellenfél irányítóihoz. Goff ellen ráadásul rengeteg blitz jellemezte a defensive játékhívást, amit egy újonc ellen meg lehet ejteni, azonban Flacco kíméletlenül kihasználhatja olyan célpontokkal a birtokában, mint Wallace, Smith, Perriman vagy a hamvaiból feltámadó Dennis Pitta.
Patriots o-line vs. Ravens pass rush
A Patriots támadófalának azonban már sokkal nehezebb dolga lesz Brady megvédését illetően. Igaz, nekik valamivel kevesebb ideig kell feltartóztatni a Baltimore pass rushereit, hiszen a New England irányítója az esetek nagy részében 2.5-3 másodperc után már szabadul is a labdától. Az pozitívum, hogy így a szezon végére már összeállni látszik a fal, nem csak a személyeket illetően, hanem teljesítmények terén is. Ha valakinek kulcsszerepe lehet a falban, az a bal oldali tackle, Nate Solder, aki Terrell Suggsszal fog farkasszemet nézni folyamatosan. Solder ráadásul idén pass protectionben finoman szólva sem tartozik posztja legjobbjai közé, így kifejezetten nehéz párharcnak ígérkezik az ő szempontjából a Ravens legjobb pass rusherével (8 sack, 3 kierőszakolt fumble) való találkozás.
A Patriots sokkal inkább a futások megállítására fog törekedni, hogy a Ravens minél hamarabb átálljon a folyamatos passzokra, hogy aztán a zónázást és emberezést kombinálva sikerüljön hibára kényszeríteni Flaccot és elkapóit. A Ravens egyébként tökéletesen tudja, hogy mit is kell Tom Brady ellen alkalmazni, ugyanis hiába áll a Patriots irányítója 7-3-as mérleggel a Baltimore ellen, ezen a 10 mérkőzésen mindössze 12 passzolt TD-vel rendelkezik 11 INT mellett. Ha ismét nagy nyomást tud generálni egész meccsen a Ravens, akkor nyert ügyük lehet, viszont ha csak egy kicsi teret is adnak Bradynek, akkor nagyon ráfázhatnak, hiszen ez a secondary már nem a pár évvel ezelőtti…
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
Hát ebbe a meccsbe igencsak benne van, hogy nem győzünk. Ráadásul a playoffra hajtanak és elég ügyesek voltak az elmúlt hetekben is.
Új taktikám a hajnali meccsekre: felvevő box-szal felveszem a meccset 2:30-tól, majd 5 kor kelek csak és 7:30 ig a szüneteket átpörgetve kvázi élőbe látom :D így nem kell hajnal fél 3 kor kelnem :D
A kulcs a Pats D lesz sztem. A Ravensnek kb 2 értékelhető meccse volt idén az offenset tekintve, így ha sikerül a szezonátlagon (17-18) tartani a kapott pontokat, akkor nem kellene, hogy gond legyen.
Viszont abból a kettőből az egyik, ráadásul a legjobb, pont előző héten.
Felesleges ezt túlragozni…. Akármi megtörténhet! Jó a Ravens Jó a Pats. Nagyon jó meccs lesz ez gyerek.
Jó szurkolást mindenkinek!
Szerintem ma sem lesz túlságosan megnyitva a playbook, az eredmények alakulása miatt egy, vagy akár két vereség is belefér az első kiemeléshez, sokkal fontosabb a sérülések elkerülése, amennyire lehet.
Sok futás lesz, rövidebb passzok Edelman és Mitchell felé, és bruszt. Ha Báró úr a jobbik lábával kelt fel, akkor szoros lesz, ha nem, akkor unalmas. Győzelemre számítok, 7-10 pont lesz közte.
Bejött a tipped a különbségre, bár ez inkább a ST-nek köszönhető, mint a Ravens O-nek. Ezzel a Cyrus Jones-al meg nagyon gyorsan kezdeni kell valamit (leginkább kivágni), mert félelmetes mennyi labdavesztése van, rettegek minden felé tartó labda előtt…
Grat a Patsnek,az a helyzet hogy ennyire impotens offenseel ilyen meccseket nem lehet megnyerni,nem elég hogy pontokat nem csinál,de hogy folyamatosan 3.próba után lejönnek,így még a D is teljesen elfáradt,azért az hogy mindig leszedni Bradyt…hát arra senki sem képes.A másik hogy nagyon remélem hogy CB poszton kell az erősítés,mert ez hogy ha Jimmy kiesik,egyszerűen rossz nézni hogy Wright és Powers teljesen esélytelenek,lemaradnak yardokkal,megcsinálják a tacklet,csak egy 20yardos passz után sokat nem ér vele a csapat hogy leviszi…mostantól pedig győzelem vagy halál mód indul,3meccs 3 win kell,különben készülhetünk a draftra :D na meg a sok benyelt büntetés,holdingok,false startok…eléggé hihetetlen hogy hétről hétre folyton benyeli ezt a csapat tucatszámra