Ma lesz az utolsó Monday Night Football, a Detroit Lionst fogadja a Dallas Cowboys. A Cowboysnak teljesen tét nélküli a mérkőzés, viszont a Lions bebiztosíthatja a rájátszást egy győzelemmel, illetve visszavághat a két évvel ezelőtti PO-vereségért is.
Hogyan nyerhet a Detroit Lions?
A Lions helyzete érdekes, ugyanis két győzelemmel és egy Falcons vereséggel akár a második kiemelés is meglehet, két vereséggel és egy Redskins győzelemmel pedig a rájátszás is elúszhat. Számukra hatalmas tétje van a mérkőzésnek, és igazából egy dolgot kell csinálni a győzelemhez: nem szabad hibázni.
Az idei Lions úgy szerzett kilenc győzelmet, hogy szinte alig hibáztak. Amint jöttek az interceptionök vagy fumble-ök, egyből jöttek is a vereségek. Most egy turnovermentes meccset kell hozniuk, egy-két labdát szerezve a Cowboystól és maximum egy labdabirtoklásnyi hátrányban szabad csak lenniük a negyedik negyedben. Matt Stafford ugyanis idén már többször bizonyította, hogy amit meg lehet fordítani, azt jó eséllyel meg is fordítja, ráadásul a Cowboys ellen már van is ebben tapasztalata:
A Lionsnál megint nem lesz Theo Riddick és a center Travis Swanson, tehát még Lions szinten minőséginek számító futójátékra sem lehet számítani. Így hát marad a passzjáték, itt lehet keresnivalója még sérült ujjal is Staffodnak, hisz a védőfal két legjobbja, DE Tyrone Crawford és DE Demarcus Lawrence nem fog játszani, ahogy a CB Morris Claiborne se. Szép, lassú, hosszú drive-ok kellenek a csapattól, valamint az eddigieknél sokkal hatékonyabb red zone offense.
Hogyan nyerhet a Dallas Cowboys?
Ugyanolyan mentalitással kell pályára lépniük, mint eddig. Mivel a Cowboys akkor is biztos első kiemelt, ha a következő két mérkőzését elveszíti, abszolút érdektelen számukra a mérkőzés. És bár Jason Garrett mester szerint nem fogják félvállról venni a mérkőzést, sem pedig pihentetni a kulcsjátékosokat, Derek Carr és Marcus Mariota sérülése miatt nem kizárt, hogy a szokottnál konzervatívabb és biztonságibb játékokat fognak hívni.
Azt ugyanakkor nem hiszem, hogy Romo pályára lépne. Jelenleg abszolút töretlen a bizalom Dak Prescott irányába, ugyanakkor még mindig vannak olyan hangok, akik szerint Tony Romo jobb lenne a rájátszásra. Ezek a hangok tovább erősödnének egy erős Romo performansztól, és amúgy is teljesen fölösleges megbolygatni a jelenlegi kezdő önbizalmát és a már kialakult csapategységet.
A Lions védelme egyébként közepes futás és passz ellen is, viszont nem lesz Darius Slay, így vélhetően tömni fogják a boxot és a szokottnál is többet fognak blitzelni, megpróbálva Prescottot minél több passzjátékra kényszeríteni. Hogy ez mennyire lesz sikeres, majd elválik, minden esetre a Cowboys képviseli jelenleg a nagyobb játékerőt, így amennyiben nem hibáznak turnoverek formájában, akkor jó eséllyel ezt is behúzzák.
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért