Ki gondolta volna, hogy a Chiefs legyőzése után bármi probléma lehet a Steelersszel, hisz mindenki toppon volt, egészséges és jó formában. Aztán jött Antonio Brown facebookos akciója, amiért még a Steelers is megbüntette. Ezek után úgy tűnt, hogy a klasszis elkapó annyira önző, hogy nem örült a csapata TD-jének, mivel nem ő szerezte. Bár nyíltan nem mondta ki senki, de Tomlin mester a facebook-fiaskó után olyat talált mondani, hogy az ilyen felelőtlen és ostoba viselkedések miatt van az, hogy még a klasszis játékosok is folyamatosan csapatot váltanak (lásd például az elkapó Brandon Marshallt). Az utóbbi események függvényében és AB szerződését elnézve nagyon is reális lenne egy csere.
AB az utóbbi idők legjobb elkapója. 2012-ben kapott új szerződést, ami mindössze éves 8,3 millió dollárt ér, miközben egy hozzá hasonló top elkapó 14-15 milliót keres. Pedig a 2013-óta (négy év) szerzett 481 elkapása, 6815 yardja és 43 TD-je valami félelmetes. Ő is jelezte már többször, hogy új szerződést akar, ráadásul a 2017-es éve lesz az utolsó, tehát lassan tényleg járna neki az új kontraktus. Vagy más szóval itt az ideje elcserélni.
2017-re az új csapatának csak 4,8 millió dollárba kerülne és az után egy franchise tag sem lenne nagyon drága. Brown ráadásul 28 éves, tehát még ilyen feltételek között is bőven megér minimum egy első kört, ha nem többet. Valószínűtlen, hogy elcserélné a csapat, de ahogy Big Ben visszavonulására is van esély, úgy ezt sem lehet kizárni. Jamie Collins elcserélésére sem számított senki.
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
AB is évi 13 milliót keres 2. éve a Steelersben…
Nem igaz. Idén volt 11,8 milliója és 2017-re lesz 13. Ez is csak azért, mert korábban átcsoportosítottak neki a következő évekből, mert egyelőre nem akartam vele hosszabbítani még.
Amúgy pedig 3, 4, 7, millákat kereset 2013 óta, ami még összeadva sem olyan sok :D
2015-ben $ 9,787,500; ’16 $11,883,333, ’17 $13,618,334…egyébként tavaly beharangozták, hogy új szerződést kaphat idén, hiszen ez az utolsó éve lesz.
OverThe Capen néztem és spotracen is 7 milliót írnak 2015-re. Mindegy, így is úgy is alacsony.
Igen, ez valami Steelers hagyomány ha jó tudom, hogy hosszabbításról csak az utolsó év előtt tárgyalnak leghamarabb. De akkor még nem volt FB fiaskó, meg hasonlók. És az évi 15 millió helyett ha kapnának egy első kört, a pénzből pedig turbózhatnák a védelmet, az annyira nem lenne rossz.
Nem mintha hinnem, hogy elcserélik, de láttunk már elképesztő cseréket és Brown szintű, vagy akár nála jobb elkapókat is küldtek már el/cseréltek el.
Igen, a szerződés utolsó éve előtt csak QB-vel tárgyalnak. A hírek szerint big Ben is morcos volt AB-re a TD után.
Elég bünti lenne neki nevelő szándékkal a Brownsba cserélni?
Ha őt nem is, de a többieket jól megnevelné, hogy tudják, hol a helyük. Amolyan PAtriots módszer :D
Ott mehetne a Business is booming meg az egyéni stat is. Gyűrűre úgyse lenne esély.
Valóban kevesebbet keres AB, mint a hasonló képességű WR-ek. De hatalmas hiba lenne elcserélni. A FB fiaskót lerendezték. Nem azért kaptak ki, sokkal inkább Bryant füvezése miatt. A Steelers vertikális játéka Bryant hiányában teljesen eltűnt. Szerintem Ben elkeseredettsége jogos, az meg hogy AB nem örült DeWill TD-nél kacsa. Mindkét karja a magasban volt, még kijöttek a képek is róla. Ha jól tudom ennél a TD-nél nem örült állítólag AB. De a lényeg, hogy a cikkhez visszatérjek, a Steelers semmit nem nyerne egy darab első körrel. A védelemben 3 helyen volt újonc a csapatban, mégse volt ez annyira rossz. Jövőre visszatérhet Heyward és talán a 2. körös Golson egy fain slot cb lehet.
AB pedig a FB buli miatt, nem kap 15 millás szerződést, csak 13-at. Mindenki boldog és Bell-re is marad pénz.
Csere szerintem azért sem lehet, mert egy top-top WR többet ér, mint egy első kör, ahol bizonytalan NFL szinten milyen játékost tudsz hozni. Többet pedig biztosan nem adnak érte. Talán csak a Bills, aki remek cseréket csinál egy TOP-nak tűnő WR-ért :)
És ha nem tudnak megegyezni, mert AB mindenképpen top1 fizetést akar?
Értelek. De érjünk oda a hídhoz. AB nal korábban honoráltak a teljesítményét, hisz jóval többet kapott mint a szerződése szerint kellett volna. Szerintem senkinek nem lenne jó a szakítás. Bár ha Big Ben abbahagyja (kizárt) akkor elképzelhető lenne persze. De jövőre túl jo csapat jöhetne össze ahhoz, hogy boritsak az asztalt. Es AB is szeret annyira nyerni hogy ne minden a pénz legyen
“…mert egyelőre nem akartam vele hosszabbítani…”
Azt a freudi elszólást! :D
Most hogy kiderült végre a dolog, azért renningan-től várnánk egy “élet a Steelers GM-jeként” cikket :D.
:D lebuktam :(
:large
Kyle Shanahan-nek Julio Jones után elkélne egy komoly első számú elkapó a leendő új csapatába :D Álom-álom…
Nem, nem kell neki kössz :)
A Rams és a Seahawks drukkerek is osztják szerintem a véleményedet :D