A Cincinnati Bengals szezonja csalódást keltő volt és nem hogy nem lett meg a rájátszás, de igazából egy pillanatig sem volt rá esélyük. Igaz, több sérülés is hátráltatta őket, de a korábbi évekhez képest több csapatrész is alulteljesített. Szerencséjükre az offseason alatt közel 45 millió dollárjuk (12. legtöbb) áll majd rendelkezésre, hogy megtartsák fontosabb szabadügynökeiket és szerezzenek a hiányposztjaikra játékost.
A 45 millió azért is hangsúlyos, mert a szerződéseiket elnézve nem igazán tudnak senkit elküldeni, aki után jelentős pénzösszeg szabadulna fel. A drágább játékosaik közül mindössze Tyler Eifert, Vincent Rey és Rey Maualuga küldhető el dead money nélkül, de Eifertre biztos nem ez a sors vár, a két ILB-nn nyert 3 millió (fejenként) pedig nem olyan jelentős, hogy elzavarják őket. Teljesítménye alapján egyébként Maualuga lenne erre esélyes, de nem olyan mély a Bengals ILB sora, hogy ezt könnyű szívvel megtegyék.
Fontosabb szabadügynökök
Pénz tehát nem nagyon szabadítható fel, nézzük kiket kellene tehát megtartani. A két legfontosabb szabadügynök a támadófalból van és optimális esetben mindkettőjüket meg kellene tartani. Andrew Whitworth és Kevin Zeitler is posztja legfelsőbb krémjéhez tartozik, így mélyen zsebbe kell nyúlni, ha maradásra akarják bírni őket. Érdekes módon Whitworth maradására mégis kevés az esély, ugyanis közel 10 millió dolláros átlagfizetést nem szívesen ad a Bengals egy 35 éves játékosnak, viszont olyan csapatok, akik 1-2 évben gondolkoznak és kell egy jó tackle, lecsaphatnak rá. Zeitler már nagyobb valószínűséggel marad, még ha ez szintén 10 millió körüli összeget jelent majd a Bengals számára. Egy 3-4 éves szerződés simán benne van a pakliban, de minden centet megér.
A két falemberen kívül már nincs olyan játékos, aki kulcsfontosságú lenne, de pár mélységet biztosító peremember szerződését meg kell hosszabbítani. A védőfalban Domata Peko szerződése jár le, de nem hiszem, hogy két kézzel fognak kapkodni utána, mivel rendkívül gyengén játszott a szezonban, ezért eddig közel 5 milliós fizetését nem gondolom, hogy viszont látja. A nemrég érkezett Brandon LaFell már kaphat még egy esélyt, mivel Green után nagy az üresség elkapó poszton és LaFell, Green sérülése után nem is volt rossz. Egy rövid távú, 2-3 éves szerződéssel megkínálhatják. A kezdők közül még lejár Dre Kirkpatrick szerződése is, de ő sincs abban az alkupozícióban, hogy sokat kelljen adni neki, valamint a rutinos, Karlos Dansby is szabadügynök lesz, de a hírek szerint nem számolnak vele. Érdemes még megemlíteni Rex Burkheadet, aki a két elsőszámú futó sérülése után egész szépen szállt be. A többiek játékideje már elhanyagolható, így erre a hét emberre kell költeni Cincinnatiban, de rájuk se megy el több mint 30 millió (még ha mind a két falembert megtartják, akkor se), így még bőven marad mit költeni.
Hiányposztok
Érdekes csapat a Bengals, mert ha mindenki egészséges, akkor nem sok hiányposztja van. Amennyiben az egyik támadófalemberrel mégsem hosszabbít a csapat, akkor ide mindenképpen kell hozni valakit, ha ez Whitworth lesz, akkor egy fiatalabb LT biztos érkezni fog. Hogy ez ki lehet, arról nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni, de talán az NFC North csoportjának több lejáró szerződésű támadófalemberének egyike lehet a befutó.
A védelemben már jóval több az erősítésre/mélyítésre váró csapatrész. A védőfalba Peko esetleges maradása ellenére is elférne egy-két név, egy szituációs pass rusher is jól jönne és cornerback, illetve inside linebacker poszton is lehetne válogatni. Az már kérdés, hogy pass rusher nem nagyon van, akire érdemes vadászni, ugyanis Michael Johnson mellég még egy öreg rushert húzni nem okos ötlet. ILB posztra már annál inkább érdemes bepróbálkozni, főleg ha Dansby tényleg nem marad, talán Kevin Mintert, Todd Davis, Gerald Hodges vonalon érdemes elindulniuk, akik nem olyan drágák a piacon. A cornerback poszt pedig kész aranybánya idén, ha komolyan gondolják a fejlődést, akkor érdemes megkörnyékezni az egyik nagyobb nevet.
Legfrissebb cikkeink
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Playoff Ranking #15
- Gabi21 on BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Ragi on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
Azért remélem többségiben marad a cikk végi összegző (“Top játékosok, akiket megszerezhet/megtarthat a…”). Hasznos rész ha valaki esetleg csak át akar rohanni az íráson, így nagyobb az esély rá, hogy többen megnyitják, valamint egységes képet ad az egész sorozatnak.
Szerintem.
Örülök, hogy tetszik ez a kis újítás :D Egyedi dolog volt, különösebb cél nélkül, inkább magamat szórakoztattam vele, mert jó kicsit GM-et játszani és belőni, mennyiért lehet megszerezni megtartani egy játékost :)
Olvasni is jó az ilyet :)
mondjuk én alapból azt szerettem volna h az összes úgy épüljön fel, hogy mi mit csinálnánk, ha a csapat GM-e lennénk, de le lettem szavazva :(
Én rád szavaztam volna, az ilyen elmélkedéseket kedvelem :)
Szerintem meg másfél perc végigolvasni egy teljes FA-t. Végig kivannak emelve a posztok es nevek. A végén lévő kitalaciokba en megyek bele. (Am nem te irtad h meloba ha unatkozol legalabb van mit olvasni :D)
De én voltam, és nem is magamról beszéltem. Én eddig is elolvastam minden egyes cikket, és ezután is elfogom. Csak egy észrevétel volt, semmi több, nem kell rögtön támadásként értelmezni, semmi ilyen szándékom nem volt.
Nem vettem tàmadásnak csak szerintem ez az FA kitekintő magában egy rövidebb összefoglaló. Aki csak megakarja nezni a szabadugynokoket es mellette a milliokat az spotracon ugyis megteszi. Sajnos ezeknek az olvasottsaga inkabb attol fugg h a legtobb ember csak sajat csapatara kivancsi (max csoportellenfelekre), aki belekattint az attagja magat ezen a rovid kitekintob. Èn szemely szerint azert nem irom a vegere mert minden benne van kiemelve is a szovegben, pintos milliot nem kehet mondani, higy ki jon az meg tipp. Renningan megteszi. Lehet majd mas lesz a szerkezet