A Los Angeles Rams támadósora annak ellenére sem fest rózsásan, hogy megvan a franchise irányítója és futója is. A támadófalat rengeteg kritika érte, maga Gurley is megemlítette, hogy sokkal jobban kell teljesítenie nekik is, mint ahogy magának is. Utóbbiba beletrafált, ugyanis az edzők jobb passzblokkolást várnának el az egykor első körös játékostól.
Gurley nagyon pocsék esztendőt zárt, mindössze 3,2-es yard/carry átlagot tud felmutatni a rookie szezonjában hozott 4,8-as mutató után. A Rams running back edzője, Skip Peete ki is osztotta kicsit a játékost, hogy nem csak a futások terén, hanem a blokkolásban sem ártana összeszednie magát.
„Egy futójátékost nem a futójátéka emeli ki a többi poszttársa közül, hanem a passzblokkolási képessége. Én kiemelkedően fontosnak tartom egy futóban, hogy ebben is kiváló legyen, de manapság nagyon lazára veszik ezt. Azt hiszik olyan könnyű megcsinálni, pedig marhára nem az. Azt gondolják, hogy mivel ők jó futók, ezért ez majd mentesíti őket a blokkolási feladataik alól. Egy frászt! Beszéltem vele (Gurley-vel, a szerk.) erről, és megértette mit várok el tőle a jövőben.”
A Rams egy ráncfelvarráson esett át a szakmai stábban, és ez egyelőre úgy tűnik jó irányba terelheti a csapatot, ahol mindenkinek kiosztják a dolgát az egységesség és fejlődés érdekében.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások