Az utóbbi években megszokhattuk, hogy nem áll messze a korán választó csapatoktól, hogy elcseréljék jogukat és további pickeket gyűjtve hátrébb faroljanak. Különösen igaz ez a Titansre és a Brownsra, akik tavaly is megtették ezt és idén sem zárkóznak el a gondolattól.
A legfrissebb hírek szerint ugyanis mindkét csapat kész arra, hogy cseréljen az első köreiből. Ezt gond nélkül megtehetik, ugyanis mindkét csapat sok választással rendelkezik, a tavalyi ügyeskedésnek hála, így még ha le is mondanak az egyik választási jogukról, marad bőven elég. A Tennessee azért van jó helyzetben, mert a franchise irányító már a keretben van így nincs olyan égető probléma a csapatnál, ráadásul kétszer is húznak a legjobb húszban. A Brownsra csak ez a második állítás igaz. Mindenesetre ha a két csapat hajlandó kitrade-elni, érdekes lehet, hogy mely csapatoknak ér meg esetleges jövő évi első vagy idei későbbi köröket a felmozgás.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha csütörtök, akkor csoportrangadók
- Justin Simmons még mindig szabadügynök, de a Broncos nem érdeklődik iránta
- Jared Goff nagyon örülhet a Lions menetrendjének
- Young új arzenálja – Panthers draftértékelő
- A sebesség megszállottjai – Dolphins draftértékelő
- Robert Tonyan mind a négy NFC North csapatot kipipálta
- Ennyit arról, hogy Tua Tagovailoa nem fog holdoutolni
- Újabb Chiefs játékosokat tartóztattak le
- Csak az erő számít – Titans draftértékelő
- Micah Hyde: Bills vagy visszavonulás
- A 49ers minden mecccsen favorit, a Patriots és a Panthers egyen se
- Hosszabbított a centerével a Patriots
- Már 163 újonc aláírta a rookie szerződését
- Michael Brockers visszavonul
- Nem seahawksos – Seahawks draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások