A Lions két játékost is igazolt az utóbbi időben a védőfalba: a 26 éves defensive end Armonty Bryantet és a szintén 26 éves DT Jordan Hillt.
A Lions tavaly igazolta le a waiverről a Brownstól elküldött Armonty Bryantet. A védő 2013-as 7. körös pick volt, tavaly szituációs játékosként 5,5 sacket szerzett. A Lionsnál négy mérkőzésen kapott szerepet, ezek alatt három sacket szerzett, majd tiltott szerek használata miatt eltiltást kapott.
Hill szintén a 2013-as draft után került a ligába, a harmadik körben szerezte meg a Seahawks. Kezdőnek szánták, a sérülései miatt csak a 2014-es szezonban bontakozott ki, akkor az utolsó hat meccsen 13 tackle, 5,5 sack és egy INT jött össze neki, mjad megint megsérült. Ezután már nem tudta magát a kezdő közelébe verekedni, volt a Redskins és a Jaguars játékosa is. Ha kihozzák a benne lévő potenciált, jó vétel lehet.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Nyolc trade ajánlatot utasított vissza a Ravens az első körben
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
Legutóbbi hozzászólások