Éjjel kijöttek a pontos NFL menetrendek, ami nem csak azt jelenti, hogy a szerencsésebbek vehetik meg a jegyüket az éppen aktuális meccsekre, de azt is, hogy megtudhatjuk, hogy mely csapatoknak nem lesz sétagalopp az év. Azt ugyan eddig is tudtuk, hogy ki kivel fog játszani, de egyáltalán nem mindegy, hogy a három legnehezebb ellenfeleddel három egymást követő héten játszol, amiből kettő idegenben van vagy szépen elosztva az év folyamán. Következzen a négy legnehezebb sorsolás.
4. Chicago Bears
A Macik sorsolása nem azért nehéz, mert egész évben egyenletesen szörnyű lenne, hanem azért, mert a legnehezebb formában kezdik az évet, ami kihathat az egész szezonjukra. Az első fordulóban rögtön szembejön az aktuális NFC bajnok, hogy aztán a folyamatosan javuló Tampa ellen lépjenek pályára idegenben. A harmadik héten a Steelers lesz az ellenfél és barátságos négy meccses lezárásként a Lambeau Fieldre utazhatnak.
3. New England Patriots
Az első fele a szezonnak nem mondható nehéznek, ráadásul a bye week is a legjobbkor jön a szezon felénél. Utána viszont zordra fordulnak a dolgok. Rögtön utaznak a Mile High stadionba a Broncoshoz, majd Mexico Cityben ütköznek a Raiders ellen. Egy mérkőzésre hazatérnek egy csoportmeccsre a tavalyi rájátszás résztvevő Miami ellen, hogy aztán három idegenbeli találkozón vegyenek részt, melyek közül az utolsó, az AFC döntő visszavágója a Steelers ellen.
2. Denver Broncos
A Denver Broncos szezonja ugyan nem indul rosszul, mert az első hat héten csak egyetlen egyszer játszik idegenben a gárda, mivel az ötödik héten bye weeken lesznek, de ez a barátságos kezdés nagyon megbosszulja magát. Ugyanis ebből az következik, hogy az utolsó 11 fordulóból hetet is otthonától távol kénytelen tölteni a csapat, méghozzá szünet nélkül. A korai bye soha nem jön jól, ugyanis épp hogy bemelegedne a csapat, már pihenő is van, de az idény végére a sok idegenbeli meccs extra ráadás. Ha ez nem lenne elég akkor a 7-10 hét között egy Chargers, Chiefs, Eagles túra vár rájuk, hogy aztán a bajnokot fogadják otthon.
1. Atlanta Falcons
Aki megnyeri a csoportját, az soha nem készülhet könnyű mérkőzésekre és ez most a Falconst is utoléri. Az éve eleje még nem kezdődik rosszul, de a hetedik és a tizenegyedik hét között rendesen meg fognak izzadni. Először ugyanis megrendezik a Super Bowl visszavágóját Bostonban, majd Seattle-be utazhatnak szerencsét próbálni. Itt ugyan jön egy Jets elleni pihenő, hogy ráforduljanak a Panthers, Cowboys duóra. Ebből az öt mérkőzésből pedig négy idegenben lesz.
Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
Legutóbbi hozzászólások
- fcb979 on Playoff Ranking #15
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
Sracok azt mondja mar meg legyszi valaki hogy miert jatszunk 4. Eve idegenbe a denver ellen? Mert idegallapotba vagyok mar emiatt :D
Nem mindegy? Az az egy vereségetek lesz max, azt helló :D
Azt, hogy az előző években miért, még ki kellene nyomoznom (:D), de idén valószínűleg azért, mert amikor 4 évvel ezelőtt játszottunk a csoporttal mi voltunk a pályaválasztók. (Biztosan emlékszel 2013-ban 0-24-ről nyertünk 34-31-re OT!) Amikor újra szembe kerülnek a csoportok a pályaválasztás felcserélődik.
(Közben kicsit nyomoztam: 2012-ben is itthon játszottunk velük 31-21-re nyertünk. 2014-ben is az alapszakaszban itthon játszottunk velük, nyertünk 43-21-re. A rájátszások pályaválasztását a seed-ek döntik el. Tavaly talán azért, mert a Denver SB győzelme miatt előrébb rangsorolt? Biztosan jól van ez kiszámolva és csak véletlenül ilyen szembetűnő.)
Egyszer csak hozzá szokunk a magaslathoz. :)
Én idénre egy 12-4-et jósolnék a Patsnek.
Az 1. négy hétből talán a Chiefs lehet rizikósabb, de szerintem azt is hozzuk.
Utána a Buccs az kérdéses is lehet akár, a Falcons remélem hasonlóan izgalmas lesz mint az SB, bár szerintem itt becsúszhat egy vereség (bár a hazai pálya nekünk mindig nagy előny), a Chargers meg bármit hozhat (nekem ők állandó “feketelovak”).
A Broncos bár megint szar, hogy idegenbe kell menni, de legalább pont a Bye Week után, így szerintem hozható.
A Raiders ellen kinézhet egy vereség. A csoport oda-visszákból egy vereség lehet, de annál több remélem nem. A Steelers meg szintén olyan amin bármi előfordulhat.
Egyébként eszméletlen ez az idei menetrende, csoporton belül a 11. hétig csak egy meccs? Utána meg szinte csak az… Eszméletlen fura. Na ha most nem tudnak rendesen felkészülni ellenünk akkor soha…
Szerintem 14-2 lesz megint, a nehéz sorsolás ellenére is. A bye week utáni meccsek mindig döcögnek, de ha nem változik az irányító helyzet Denverben, akkor jó esélyünk lesz. A Raiders meccs mindkét csapatnak idegenbeli, én azt várom legjobban.
Tavaly is a legnehezebb sorsolás, idén is..teher alatt nő a pálma. :)
A tavalyi alapszakasz Pats sorsolása az AFC-ben az egyik legkönnyebb volt ill. lett, amennyiben az ellenfelek formáját és végső helyezését (ld. pl. draft lista) tekintjük.
Én Falcons-ra utaltam, nem értem hogy jön ez ide.
Bocsi! Nem találtam el! :D
(Nem volt konkrét csapat megjelölve.) Az Atlantáé tényleg nehéz volt tavaly, az ideit még nem néztem.
Semmi gond. Pedig a Deion Jones avatar elég árulkodó. Meg ha a képre húzod az egeret, ott is írja. :)
Még egyszer bocsi, elhamarkodottan írtam! :)
Nálam a Dolphins is itt lenne, bár legalább a bye jókor van nekik.
A Patriots sorsolására ezt írtátok: “Az első fele a szezonnak nem mondható nehéznek…” Hát… Az NFC-elődöntős Chiefs, a sokat erősödött, hazai pályán életveszély Saints, a tavaly Watt nélkül is ligaelső védelemmel rendelkező Texans, a jó erőkből álló Panthers, a remekül erősítő, egyértelműen PO-aspiráns Bucs, majd a Falcons… A szezon első felét összevetve a másodikkal, a bye weekig egyértelműen több a nehéz meccs. A DEN, OAK, PIT brutális lesz, de a többi 5 mérkőzést a szezon könnyebbjei közé sorolnám.