Drew Brees valahogy mindig is olyan irányítónak tűnt, aki nem akkora beszédtéma mint Brady vagy Rodgers, és emiatt hajlamosak is átnézni rajta az emberek. Pedig egy kiváló irányítóról van szó, aki egy jó alapszakasszal bekerülhet az NFL rekordok könyvébe, megelőzve Brett Favre-t vagy Peyton Manninget.
Brees 3 kategóriában is tartja a vasat a tűzben, a legtöbb sikeres passz, a legtöbb passzolt yard és a legtöbb passzolt TD is elérhető távolságra lehet a Saints klasszisának számára, de mint mondtuk, ehhez egy elég jó szezont kell produkálnia. A legtöbb sikeres passz rekordját Brett Favre tartja kereken 6300-zal, Brees egyelőre még Peyton Manninget (6125) sem előzi meg, viszont csak 465 passznyira van attól, hogy megelőzze a Packers korábbi legendáját. Nem lehetetlen egy szezonon belül ezt teljesíteni, hiszen Brees karrierje során már túllépte ezt a számot, viszont mindössze csak kétszer, igaz, a legutóbbi tavaly volt.
A legtöbb passzolt yard és legtöbb passzolt TD rekordja viszont idén biztos nem lesz meg, ahhoz legalább két szezon kellene még. Előbbiben 5829, utóbbiban 74 a lemaradása a listavezető Peyton Manninggel szemben. Azt azonban nem tudni, hogy ezeket megdöntheti-e, hiszen a szerződése az idény végén lejár a Saintsnél, viszont a 2017-es szezon utolsó napjáig van opciója a csapatnak megtoldani, különben súlyos halottpénzek szakadnak a nyakukba.
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
Brees egészen biztosan meg fogja dönteni mindet (leszámítva persze egy karrier végét jelentő sérülést). Abszolút olyannak tűnik aki rengeteget ad az egyéni sikerekre. SB-ja már van egy és abban úgysem lesz már versenyben Bradyvel de azért halhatatlanság szempontjából sosem árt ha minden egyéni rekordot ő tart. Viszont Brady is nyilván rá akar menni mindegyikre (nem véletlenül lőtte be a 3-4 évet legalább) és ő tuti be fogja állítani ezeket a rekordokat. Brees egyetlen esélye, hogy előre menekül és legalább 3 évet játszik még, aztán majd kiderül mire lesz az elég.
Azt honnan szedted, hogy Brees rengeteget ad az egyéni sikerekre?
A statok összevetése egyébként:
Yard: 66111 – 61582
Sikeres passz: 5836 – 5244
TD: 465 – 456
Vagyis plusz egy csúcs év kellene neki minimum, yardok és sikeres passzok terén kettő, hogy utol érje, miután Brees lelépett. És addig egyformán kéne teljesíteniük.
Brady “tojik” minden csúcsra, Őt a gyűrűk érdeklik! :)
Mi vaaaaan??? “egy jó alapszakasszal bekerülhet az NFL rekordok könyvébe”? Ember, már rég ott van:
Additional records
Most games with 300+ passing yards – 106[124]
Most games with 400+ passing yards – 15[125]
Most touchdown passes in a single game – 7 (Tied), 11/1/2015 [126]
Most consecutive games with at least one touchdown pass – 54[121]
Most consecutive home games with at least one touchdown pass – 60
Most Seasons with 5,000+ passing yards – 5 (2008, 2011, 2012, 2013, 2016)
Most consecutive games with 20+ completions – 57 (2009–2013)[127]
Most pass attempts in a playoff game with zero interceptions – 60 (at Seattle, 1/8/2011)[128]
Most pass completions in a playoff game with zero interceptions – 39 (at Seattle, 1/8/2011)[128]
All-time leader in completion percentage – 66.64%
Highest career regular season passing yards per game – 283.7[107]
Fastest to reach 40,000 yards passing[129]
Fastest to reach 50,000 yards passing[130]
Fastest to reach 60,000 yards passing[131]
Most seasons leading league in passing yards (7)
Most consecutive seasons with 4,000+ passing yards (11)[118]
Most consecutive seasons with 5,000+ passing yards (3)
Most consecutive seasons with 20+ touchdown passes (13, tied with Peyton Manning)
Most consecutive seasons with 30+ touchdown passes (9)
Az meg külön mókás, hogy Brees-en “hajlamosak átnézni az emberek”, nem úgy, mint Bradyn vagy Rodgersen. Brees-en legfeljebb azért lehet átnézni, mert a legjobb QB-k között az egyik legalacsonyabb, ami mellesleg még értékesebbé teszi a teljesítményét. Brees az NFL történelmének egyik legjobb QB-je és nincs senki, aki átnézne rajta, legfeljebb a laikusok. Aki érti és szereti ezt a játékot, annak Brees egy élő legenda.