Amikor tavaly az első játékhéten a New England Patriots és az Arizona Cardinals egymás ellen lépett pályára, sokan azt gondolták, hogy ez a párosítás megismétlődik majd februárban a Super Bowlon. Ahogyan azt várni lehetett egy az utolsó pillanatig kiélezett és szoros mérkőzést játszottak a felek, melyet a Patriots 23-21-re behúzott. Később eldőlt, hogy ennek a párharcnak biztosan nem látjuk a visszavágóját februárban, hiszen nem hogy döntőbe, de még rájátszásba sem jutott Bruce Arians csapata.
A Cardinals vezetőedzője szerint ez a vereség annyira fájó volt, hogy a gárda egész szezonjára rányomta a bélyegét, így sikerült egy ígéretes szezonból egy csalódásokkal telit összehozni.
A legfőbb oka, hogy kikaptunk az első Sunday Night Footballon, a kihagyott field goal. Rengeteget kivett belőlünk ez a meccs, és a következő szoros meccsünket is elbuktuk a Ramsszel szemben. Az egész szezonra jellemző volt, hogy képtelenek voltunk megnyerni a szoros meccseinket, amiket korábban sikerrel vettünk. Ez a legelső bukásra vezethető vissza.
A Cardinals nem hagyta annyiban a dolgot és az utolsó pillanatig küzdött azért, hogy valahogy rájátszásba jusson, de a szezon végének azért sok tétje már nem volt. A 16. és 17. heti győzelmekkel azonban sikerült szépen lezárni az elvárásokat messze alulmúló szezont. Arians azt is elmondta, hogy a csapat tanult a hibáiból és a tavalyi kudarcok csak még jobban hajtják majd játékosait, amivel egyúttal sokkal jobb játékkal is fog előrukkolni a Cardinals már az első héttől kezdve.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Ha úgy alakul, a rájátszásra visszahívná Aaron Donaldot a Rams
- A Brady Roast legjobb pillanatai
- Hat top 100-as játékos, mégis sok a kérdés – Commanders draftértékelő
- Nem rossz, de nem is extra – Buccaneers draftértékelő
- JJ Watt: Ha a Texans hív, akkor visszatérek
- Kinek mennyi esélye van a Super Bowlra? Így látják a fogadóirodák
- Beköltözik Aaron Rodgershez a Jets újonc elkapója
- A gazdag csak még gazdagabb lett – Chiefs draftértékelő
- Ez bizony egy komplett keret – Browns draftértékelő
- A Commanders csak a világ minden kincséért mondott volna le Jayden Danielsről
- Odell Beckham szinte már fizet azért, hogy játszhasson
- Ki lesz az Év Védő Újonca? Így látják a fogadóirodák
- A Bills leigazolta Chase Claypoolt és két védőt
- A Saints nem igyekszik elcserélni Marshon Lattimore-t
- Ez gyanúsan jól sikerült – Lions draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások