Connect with us

Legenda

Terry Bradshaw – Végtelen türelem III

 

Jarred nagyszerű cikksorozatának záró része. Az első részt itt olvashatjátok, a másodikat pedig ide kattintva

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

 

 

Az árral szemben

 

1978-ban a liga megpróbálta meggyengíteni a Steelers-t, ehelyett felerősítette, és egy újabb Super Bowl győzelemmel adományozta meg őket. 79-ben nem próbáltak meg trükközni, ám a Steelers mégis úgy érezhette, valaki nagyon nem szeretné, hogy újra bajnokok legyenek. Abban az évben ugyanis olyan sérüléshullám vonult végig a csapaton, amilyen korábban sohasem. A Steel Curtain több meghatározó tagja is kiesett, ki rövidebb, ki hosszabb időre. Az offense sem úszta meg a szezont, a támadófal több fontos tagja lesérült, és volt olyan meccse is a Steelersnek, ahol futó poszton a csere cseréjének a cseréje kellett, hogy pályára lépjen.

 

A futók kiesése miatt erősen a passzjátékra helyeződött a hangsúly a Steelers támadóoldalán, ami Bradshaw előrelépését követelte meg. Az irányító végül felemás teljesítményt nyújtott. Ugyan kis híján 4000 yard-t passzolt, és 26 TD-t dobott, de emellé összejött 25 INT is, ami miatt ezúttal már nem kaphatta meg az MVP címet. De az eladott labdák ellenére magabiztosan vezette a Steelers offense-t, és bár nem játszott mindig erős formában, de így is hatékony vezére volt a csapatnak.

 

Minden hátráltató tényező ellenére a Steelers össze tudott hozni 12 győzelmet abban a szezonban, ugyanis a cserék gyorsan felnőttek a feladathoz, és ha nem is olyan intenzitással, mint a kezdők, de ők is kihozták magukból a legjobbat. Így bár a Steelers úgy érezhette, minden összeesküdött ellenük, de képesek voltak újra megnyerni a csoportjukat, és bejutni a playoff-ba.

 

 

A playoff-ra azonban végül mindenki, aki fontos volt felépült, és ott immár teljes létszámmal volt képes kiállni a Steelers. Az első ellenfelüket, a Miami Dolphins-t simán hazaküldték 34-14-re, és az AFC döntőn az Oilers sem okozott nekik különösen nagyobb kihívást, akiket 27-13-ra vertek. Így újra készülhettek a Super Bowl-ra, ahol egy olyan ellenfél várt rájuk, akiket mindenki leírt.

 

A Los Angeles Rams 79-ben 9-7-es szezont zárt, amivel éppen nyerték a csoportjukat. Az NFC döntőn pedig úgy nyertek, hogy  TD-t sem szereztek. (9-0 a Buccaneers ellen) Sokan úgy gondolták ez lesz minden idők legegyoldalúbb Super Bowl-ja, hiszen ez Rams nem jelenthet kihívást a Pittsburgh-re. Gyakorlatilag mindenki ezen a véleményen volt, és a Steelers játékosok is kicsit úgy érezték nem lesz igazi kihívás számukra ez a döntő. És ez a mentalitás kis híján a vesztüket okozta.

 

A Rams hatalmas meglepetésre sokkal erősebb ellenfélnek bizonyult, mint arra számítani lehetett. A védelmük 3 INT-t is összehozott Bradshaw passzaiból az első három negyed folyamán, és az utolsó játékrésznek 19-17-es Rams előnnyel vágtak neki a felek. A problémát súlyosbította, hogy az első számú elkapó Lynn Swann megsérült a meccs során, így a Steelers passzjátéka limitálva lett. Ez azonban nem zavarta meg Bradshaw-t. Észrevett egy lyukat a Rams védelmén, és ezt kihasználva egy 73 yardos TD passzt dobott a második számú elkapónak John Stallworth-nak. Ezzel visszavette a vezetést a Steelers, de az előny még nem volt megnyugtató. Így Bradshaw egy újabb hosszúpasszt hajított előre Stallworth-nak, ami ugyan TD-t nem ért, de eljuttatta a csapatot a Rams Redzone-ba, onnan pedig Franco Harris intézte a többit.  Az újabb TD eldöntötte a meccset, és 31-19-re ismételten, immár negyedszer a Steelers lett a bajnok.

 

Egy dinasztia alkonya

 

A nagy siker után az 1980-as évnek úgy vágott neki a Steelers, hogy még egyszer utoljára megpróbálják összehozni a 3 egymást követő Super Bowl-t. Eddigre azonban már a csapat több tagja is túl volt a 30-on, és már nem tudtak olyan intenzitással játszani, mint évekkel korábban. Látványosan nem omlott össze a Steelers, továbbra is az egyik legerősebb csapat voltak a ligában, de az a kevés, ami a játékosokból a koruk miatt kiveszett, már elég volt ahhoz, hogy ne tudják megismételni a korábbi sikereiket.

 

A szezon során négy olyan meccset is játszottak, ahol egy labdabirtoklásnyi különbséggel kaptak ki, a 6. héten a Bengals ellen pl. minden esélyük meg volt a győzelemre, de a rúgójuk kihagyta a győztes mezőnygólt. Soha nem kaptak ki nagyon abban az évben, de az a kevés bőven elég volt, hogy hosszú idő után először lemaradjanak a rájátszásról, ugyanis 9-7 abban a szezonban nem volt elég a továbbjutáshoz.

 

Furcsamód Bradshaw volt az, akin abban a szezonban nem látszott meg a kora. Ő továbbra is ugyanazt a szintet hozta, mint korábban. Ugyanúgy kicsi volt a különbség a dobott TD-k, és az eladott labdát számai között(24-22) mint korábban, de ezúttal a csapat már nem volt annyira erős, hogy ez ne jelentsen problémát. Az újabb Super Bowl nem sikerült, és mivel több játékost már csak a triplázás lehetősége hajtott, ezért többen vissza is vonultak a 80-as szezon után. És azt az erőt, amit a visszavonult játékosok képviseltek, nem lehetett pótolni. Emiatt a 81-es szezon is csak 8-8-al ért véget playoff nélkül, ez pedig egyértelműen jelezte, a Steelers dominanciájának vége.

 

Ugyan a 82-es csonka szezonban Bradshaw képes volt immár a Steel Curtain nélkül eljuttatni a csapatot a rájátszásba, de messzire nem jutott ott. Az első körben a Chargers látogatott Pittsburgh-be, és kihasználva a védelem gyengülését képesek voltak 31 pontot feltenni a táblára. Bradshaw-nak még lett volna esélye fordítani, de az utolsó támadásnál egy nagyon csúnya INT-t dobott, ami miatt végül 31-28-ra a Chargers nyert. Ám a legnagyobb baj nem ez volt. Az INT annyira csúnya volt, hogy a közönség hangot adott az elégedetlenségüknek. Hosszú idő után újra kifütyülték Bradshaw-t, aki örökre megjegyezte ezt magának, és sajnos ezzel a csúnya végjátékkal búcsúzott attól a közönségtől, akinek négy Super Bowl győzelmet hozott. Ekkor még nem tudta, de ez volt az utolsó mérkőzése Pittsburgh-ben.

 

 

Bradshaw a 82-es szezon során több sérülést is összeszedett, amik közül a dobókarján lévő könyöksérülés volt a legsúlyosabb. Ugyan végigjátszotta a szezont, és a playoff meccset is, de egyértelmű volt, hogy csak akkor fog tudni visszatérni a követező szezonra, ha rendbe jön a karja. A könyöke azonban olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy több operáció sem segített rajta. Ettől függetlenül ő szentül hitte, hogy vissza fog térni, és nem vonult vissza.

 

Bradshaw mindent megpróbált, hogy a karja rendbe jöjjön, de ahogy haladt előre az idő, úgy tűnt egyre inkább reménytelennek a helyzet. Ráadásul a sérülés miatt olyan sebek is feltépődtek, amikről mindenki azt hitte már régen el lettek varrva. Bradshaw azt várta volna, hogy Noll segít neki átvészelni ezt az időszakot, és teljes bizalmat fektett belé, ám ez nem történt meg. Noll ekkor már a jövőben gondolkodott, és egyértelmű volt számára, hogy Bradshaw karrierjének vége. Emiatt kettejük között újra kialakult az a feszültség, ami még az első éveikre volt jellemző.

 

Bradshaw mindenáron be akarta bizonyítani Noll-nak, hogy téved , és bár a 83-as szezon első 13 meccsét kihagyta, de a 14. héten a Jets elleni idegenbeli mérkőzésre úgy érezte rendbe jött a karja, és vissza tud térni. Tévedett. Ugyan képes volt még 2 TD-t dobni, és megnyerni a meccset, de már az első dobás után érezte, hogy a karja nincs rendben, és ez már csak rosszabb lesz. Fájdalmasan, de beismerte, hogy többé nem tud játszani, itt a vége, és a szezon után bejelentette a visszavonulását.

 

Mély sebek

 

Terry Bradshaw 1984 július 24.-én bejelentette a visszavonulását, elhagyta Pittsburgh városát, és 18 évig nem is tért oda vissza. Ez a hosszú távolmaradás nem a véletlen műve volt. Bradshaw szánt szándékkal került mindent, ami a Steelers-hez kötötte volna őt. Tökéletesen emlékezett arra, hogyan bánt vele Noll, amikor még újonc volt, és hogyan bánt vele akkor, amikor nagy szüksége lett volna a segítségére. Pontosan emlékezett arra, hogyan fütyülte ki a közönség a karrierje elején, és arra is emlékezett, hogyan fütyülték ki őt, mikor a Chargers ellen megdobta azt az INT-t. Tele volt haraggal, csalódottsággal és frusztrációval. Nem akart újra azok az emberek közé kerülni, akik annak idején a sok jó mellett, sok rosszat is adtak neki. Egyszerűen szerette volna elfelejteni, mindazt, amin át kellett mennie.

 

Az első jel, hogy valami nincs rendben Bradshaw és a Steelers között 1988-ban érkezett, mikor Art Rooney a csapat tulajdonosa 87 éves korában elhunyt. Bradshaw sok mindenkire dühös volt a karrierjében történtek miatt, de volt egy ember aki végig támogatta, még a legrosszabb meccsei idején sem szólt egy rossz szót sem róla, és csak szeretetet, megbecsülést, de legfőképpen türelmet adott neki. Ez az ember Art Rooney volt. Bradshaw azonban nem ment el a temetésére. Ráadásul nem véletlenül mulasztotta el leróni a tiszteletét az egyetlen ember előtt, aki végig hitt benne, hanem tudatosan maradt távol. Nem akart találkozni a csapattársakkal, nem akart találkozni a szurkolókkal, és legfőképpen nem akart találkozni Chuck Noll-al. Utólag elismerte, hogy hatalmas hiba volt, de akkor tényleg úgy érezte, jobb ha távol marad. Tévedett, de ezt már nem tudta visszacsinálni.

 

A második jel a feszültségre egy évvel később érkezett, mikor Bradshaw-t beválasztották a Hall of Fame-be. A beiktatást egy rövid felkonferálás előzte meg, ahol egy a játékos által választott személy röviden bemutatta, kit választottak be a Hírességek Csarnokába. A játékosok ilyenkor általában vagy egy családtagot kérnek fel a bemutatásra, vagy egy edzőt/tulajdonost/csapattársat. Mindenképpen olyat, aki kötődik ahhoz a csapathoz, ahol a legnagyobb sikereket elérte. Bradshaw azonban nem családtagot kért fel, és nem is olyat, aki kötődne a Steelers-hez.

 

 

Bradshaw egy Verne Lundquist nevű sportriportert kért fel a felkonferáláshoz, aki régi barátja, és társa volt a CBS stábjában. Azonban semmi köze nem volt a Steelers-hez, és sokan nem értették miért egy kívülálló mutat be egy négyszeres Super Bowl győztes irányítót. Később Bradshaw elmondta, hogy ha Art Rooney még élt volna, akkor őt kéri fel, de mivel Rooney egy évvel korábban elhunyt, ezért döntött Lundquist mellett. Ez a magyarázat senkit nem győzött meg igazán, és a távolság Bradshaw és a Steelers között csak egyre nagyobb lett.

 

További problémát jelentett, hogy Bradshaw a visszavonulása után sportriporternek és elemzőnek szerződött előbb a CBS majd a FOX társaságában. Több éven keresztül dolgozott a két TV társaságnál, viszont kínosan ügyelt arra, hogy soha ne kelljen Pittsburgh-be mennie. Mindig sikerült úgy intéznie a menetrendjét, hogy elkerülje a várost.

 

Mindezek után senki nem hitte volna, hogy valaha is helyrejöhet a kapcsolat Bradshaw és a Steelers között. Túl sok volt a sérelem az egyik oldalon, és lassan úgy tűnt sok lesz a másik oldalon is. Azonban ahogy telt az idő, úgy a sebek kezdtek egyre kisebbek, és kisebbek lenni, és lassan, de biztosan kezdett a két fél eljutni ahhoz a ponthoz, hogy végre elfeledjék a múltat.

 

Megbékélés

 

Bradshaw 18 éven keresztül kerülte Pittsburgh városát, és a Steelers-t. 18 éven keresztül mindent elkövetett, hogy ne kelljen visszaemlékeznie az ott töltött karrierjére. Ám 18 év után eljutott arra a pontra, hogy nincs értelme tovább menekülni. Szembe kell néznie a múltjával, félre kell tennie minden régi sérelmet, és ideje visszatérni Pittsburgh-be. 2002-ben végre felkereste Art Rooney fiát, Dan Rooney-t, és megkérdezte, hajlandók-e visszafogadni őt. Dan Rooney pedig boldogan fogadta a tékozló fiút. Sőt, elintézte, hogy egy meccs nagyszünetében léphessen újra pályára a négyszeres bajnok.

 

2002 október 21.-én végül a Colts elleni hétfő esti rangadón végül Bradshaw újra pályára lépett a Steelers stadionjában. Nagyon félt attól, hogy mi fog történni, mikor kifut majd a pályára, hiszen nem tudta hogyan fogja fogadni őt a közönség. Tartott tőle, hogy megint kifütyülik, és emiatt egy rövid időre még az is felvetődött benne, inkább mégis megfordul, és elfut. Még az is kisebb szégyen lenne. Végül azonban maradt, és az akkori csapattal közösen futott ki a pályára, és várta, mi fog történni.

 

Hatalmas ováció, és üdvrivalgás fogadta őt, mikor 18 év után újra kifutott a pályára. Olyan nagy volt a közönség éljenzése, hogy Bradshaw eleinte nem akarta elhinni, amit lát és hal. Ő tényleg azt hitte, hogy gyűlölik őt, de hatalmasat tévedett, és ezúttal örült neki. Mikor levonult a pályáról még el is sírta magát, részben mert rádöbbent mekkora idióta volt , hogy eddig kerülte a várost, részben pedig  azért mert tényleg meghatódott attól a szeretettől, amit eddig igazán soha nem érzett a szurkolóktól.

 

 

Bradshaw és a Steelers hosszú idő után kibékült egymással, egy utolsó csatabárd azonban még akadt, amit el kellett ásni. Mikor 84-ben visszavonult Bradshaw és Noll úgy vált el egymástól, hogy lényegében nem mondtak egymásnak semmit. És ez az elkövetkezendő 18 évben nem is változott. Egyik sem kereste a másikat, és próbáltak mindketten úgy tenni, mintha soha nem is találkoztak volna. Ennek a hosszú kerülgetésnek azonban Bradshaw véget vetett.

 

2003 februárjában Bradshaw-t beválasztották a Steelers Hall of Fame-be, és ismételten  szüksége volt valakire, aki felkonferálja őt. Ezúttal azonban nem követte el ugyanazt a hibát, mint 89-ben. Felhívta Chuck Noll-t, és megkérdezte tőle, hajlandó-e elvállalni a felkonferálást. Noll pedig boldogan elvállalta. Edző és irányító végre kibékült egymással, és bár a múltat nem tudták meg nem történté tenni, de végre mindketten képesek voltak túltenni magukat azon, ami történt korábban, és inkább arra emlékezni, hogy minden ellentétük ellenére sikerült négy Super Bowl-t nyerniük közösen.

 

Terry Bradshaw hosszú utat tett meg. 1970-ben úgy került a Steelers-hez, mint a csapat megváltója, de ezt az elvárást nem tudta azonnal teljesíteni. Eleinte nem játszott jól, sőt kifejezetten rosszul játszott, de a Steelers türelmet szavazott neki, és végül négy Super Bowl győzelem lett a hosszú türelem eredménye. Elsősorban nem Bradshaw volt a 70-es évek Steelers csapatának a legnagyobb játékosa, de kellett az ő teljesítménye is ahhoz, hogy összejöjjön a négy Super Bowl. Mind a négy alkalommal a negyedik negyedben bemutatott magabiztossága tette lehetővé, hogy győztesen hagyhassák el a pályát, és ne vesztesként.  Kellett ő abba a csapatba, igaz ezt talán egyedül a két Rooney tudta, akik türelmesen kivárták Bradshaw irányítóvá érését, ahogyan azt is türelmesen kivárták, hogy a tékozló fiú visszatérjen. Hosszú volt az az út is, amin Bradshaw hazatért, a Steelers azonban ezt is türelmesen kivárta, és mint előtte oly sokszor, ezúttal is nekik lett igazuk.

 

Ismét van egy nagyszerű videó, amit bátran tudok ajánlani annak, akit érdekel Bradshaw karrierje/személye. Ez a videó lényegében egy Bradshaw-val történt 2003-as interjú, és a karrierjének momentumainak egyvelege. Sajnos csak angolul elérhető, felirat nélkül, de akit érdekel ez a játékos, és szeretné az ő szájából hallani, mi történt, és hogyan élte meg a karrierjének hullámvölgyeit, annak csak ajánlani tudom.

 

[/ppp_patron_only]

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!