Von Miller gyakorlatilag minden létező elismerést begyűjtött már profi pályafutása során, amit csak lehetett, a rekordok döntögetése halmozása és döntögetése eddig kimaradt. Mi más sem lehetne a liga egyik legjobb pass rusherének célja, mint megdönteni Michael Strahan 2001-es sack rekordját.
Miller szerint ugyanis képes arra, hogy akár 30 sacket is gyűjtsön az idei szezonban, ami jóval több, mint az eddigi rekordot jelentő 22.5.
30? Szerintem megoldható. Ehhez vegyük sorra mire van szükség. A szezon első hónapjára frissen és tettre készen érkezel, így az ez idő alatti 10 sack megvalósítható. A következő hatmeccses időszakban a 2.5 sack az etalon, ha ezt tudod tartani, akkor még az is beleférhet, hogy egy mérkőzést kihagysz ebből a hatból. Ezt követően pedig marad öt meccsed arra, hogy ismét szerezz 10-et. Egyáltalán nem lehetetlen feladat, de ehhez persze élni kell minden lehetőséggel. Ha például egy meccsen öt alkalommal ronthatsz az ellenfél irányítójára, akkor abból az öt lehetőségből kétszer, de inkább háromszor kell földre vinned.
Így végiggondolva valóban nem olyan lehetetlen a 30, azonban azt is figyelembe kell venni, hogy nagyon ritka, hogy valaki egy egész éven át konstans ilyen jó hatékonysággal játsszon. Millernél maradva, tavaly 16 mérkőzésen sikerült 13.5 sacket szereznie, pályafutása legeredményesebb szezonja ezen a téren pedig a 2012-es volt, amikor 18.5 sackkel zárta az alapszakaszt.
Ez a 30 amúgy eléggé beakadt a liga pass rushereiben, nem olyan rég a raiderses Khalil Mack is ezt a számot lőtte be új rekordnak.
Bejelentkezés
Legfrissebb cikkeink
- Terrion Arnold: Ha édesanyám elkapó lenne, földbe döngölném
- A Netflix adhatja a karácsonyi meccseket?
- Hosszú keresgélés után a Cardinalsba igazolt Zay Jones
- A Raidersnél Aidan O’Connell számít kezdőnek – egyelőre
- Chicagóban nincs színjáték: már most kinevezték Caleb Williamst kezdőnek
- Amikor azt hiszed, hogy a bab is hús – Texans draftértékelő
- Vic Fangio ott fejezné be edzői karrierjét, ahol elkezdte – Philadelphiában
- A kanadai rendőrök elől menekül a volt NFL-játékos
- Egy új remény – Patriots draftértékelő
- A Panthers az első csapat, amely minden draftoltjával szerződést kötött
- TRADE: A Ramstől szerzett elkapót a Texans
- A Giantsben próbál szerencsét Allen Robinson
- Gyors elkapót igazolt a Steelers
- Joe Burrow nincs a 18 meccses alapszakasz ellen, de feltétellel
- Felszállásra készen – Jets draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások