Connect with us

Hír

Eddie Lacynek nem megy a fogyás?

Eddie Lacynek pár napja át kellett esnie egy újabb mérlegelésen, ahol legfeljebb 250 fontot volt szabad nyomnia, azonban semmi információ nem derült ki arról, hogy vajon teljesítette-e a szerződésében foglaltakat és megkapja-e az 55 ezer dollárját. Nagyon furcsa ez a csend, hiszen az előző két alkalommal az ügynöksége nem győzte dicsérni és hangoztatni játékosa teljesítményét, most viszont érdekes módon mindenki csöndben van.

 

 

Lacy hétvégén még azt mondta, hogy “Ott lesz a súlyom, ahol lennie kell.”, de most senki sem tudja, hogy ez mit is jelent és hány kilónál tart “Sajtburger Eddie” a fogyásban. Sőt, még csak fogynia sem kellett erre a mérlegelésre, hiszen csak tartania kellett a korábbi 250 fontos súlyát.

 

Pete Carroll állítólag elégedett volt Lacy formájával a training camp kezdetén és semmilyen híresztelés nem érkezett arról, hogy túlsúlyos lenne, de azért nem lepődnénk meg, hogyha hat heti “egyedüllét” alatt felszedett volna pár kilót a Seahawks futója. Lacynek legközelebb 245 fonton kell mérlegelnie és ez lesz a versenysúlya is, hiszen tartania kell ezt egészen decemberig, legalábbis ha meg szeretné kapni a mérlegelésenkénti 55 ezer dollárját.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Kriszti
Kriszti
2017-08-05 19:10

Te jó ég! Mérlegelésenként 16 milláért (Ft) én durvább dolgokat is bevállalnék. Na, persze semmi olyat.

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x